Hűség a természethez

Ilyenkor, egy-egy erdélyi költő életének kerek évfordulós említésekor sejlik fel előttünk az a rendkívüli gazdagság, pótolhatatlan sokszínűség, mély erkölcsiség, amely a két világháború közötti időszakban az itteni költészet legjobbjainak alkotásaiból, életszemléletéből felénk árad, belénk ivódik.

Milyen mostohán is bánunk eme nagyszerű alkotók példájával, példázataival, szinte már az irodalomoktatás peremére is szorítottuk őket, holott éppen manapság elkelne bizony az a mérhetetlen felelősségérzet, amely akkor, amikor alkottak, mélyen az erdélyi olvasók lelkébe markolt, hisz bőrükön érezték mindazt, ami ezekből az írásokból áradt, felsikoltott, elevenbe vágott. Mintha felednünk kellene az akkori időszak tragikus eseményeivel együtt az ezekből felfakadó, kirügyező irodalmat is.

Itt van mindjárt Áprily Lajos példája, aki ugyan elég korán elhagyta Erdélyt, de azért a miénk maradt, hisz költészetének minden szesszenetében ott rejtőzködik az erdélyi szülőföld, az alkotó társak iránti mély tisztelet és megbecsülés, az erdélyi magatartás megingathatatlansága. Nyoma sincs nála a gőgnek, a hihetetlenül gazdag kulturáltságból fakad(hat)ó  büszkeségnek, ő ott, túloldalt is megmaradt annak a szerény, népét, szülőföldjét mérhetetlenül tisztelő, imádó embertársnak, akit szíve mindig visszahúzott oda, ahonnan vétetett. Akiknek megadatott, hogy verseivel találkozhattak, s akik néhanapján akár találomra is felütik egyik-másik kötetét, csak ámulni tudnak azon az örömszerző igyekezeten, amellyel gyöngyszemeit megalkotta. Általa szerelmes lesz az erdélyi tájba az is, aki még közelről soha nem érezte hegyeit, nem találkozott havasi emberrel, nem láthatta nagy képfestőink erdélyi tájat megidéző festményeit, nem volt alkalma szóba állni népükért, erdélyi népükért mindent vállaló értelmiségiekkel, nem hallotta meg, nem tapasztalta még a természet örök szépségű zenehangjait…

Úgy érzem, méltánytalanul viselkedünk e nagyszerű erdélyi írónemzedékkel szemben, amelynek kiemelkedő személyisége volt Áprily Lajos. Halálának ötvenedik évfordulójára kellett volna emlékeznünk, nem túlzó díszünnepséggel, de a hozzá méltó tiszta, egyszerű virágszálalakhoz illő őszinte szavakkal.

(Született 1887. november 4-én, elhunyt 1967. augusztus 6-án).