Hős katonáink emléke ma is él

Hétfőn, január 11-én maroknyi bibarcfalvi ember, köztük a Vitézi Rend helyi tagjai emlékeztek meg a II. világháborúban 78 évvel ezelőtt történt doni eseményekről, melyeket a magyar hadtörténet legnagyobb katasztrófájaként emlegetnek.

Székely Hírmondó

2021. január 13., 00:212021. január 13., 00:21

Ismert, hogy német követelésre a 2. magyar hadsereg katonáit nyári öltözetben, hiányos fegyverzettel küldték a keleti frontra, a Voronyezstől délre található területre, ahol az addig déli irányba tartó Don folyó keleti irányt vesz (ezért emlegetik Don-kanyarnak), és ahol Jány Gusztáv vezérezredes katonáinak mínusz 40-45 fokos hidegben kellett szembenézniük a sokszoros túlerőben levő, mindenre elszánt Vörös Hadsereg csapataival.

A szovjetek 1943. január 12-én indították meg a támadást a Don partján, az Osztrogozsszk-Rosszos hadműveletet, gyakorlatilag néhány nap alatt szétverve a lehetetlenre vállalkozó, de a katonai jelentések szerint bátran kitartó magyar hadsereget. A magyar részről a veszteség óriási volt: a történészek 120–130 ezer halott katonát emlegetnek, pontos adatot azonban nem tudni. A bibarcfalvi megemlékezésen vitéz Molnár József mondott rövid beszédet, a hazájuktól távol elesett magyar katonák lelki üdvéért Fancsal Zsolt tiszteletes imádkozott.

Őseink földjén maradunk

Tisztelgünk, emlékezünk és emlékeztetünk. Emlékeztetünk arra, hogy nem volt hiábavaló a Don-kanyarban meghozott hatalmas véráldozat, mert a 2. magyar hadsereg állományának hősies magatartása minket, székelyeket, ma is helytállásra ösztönöz. És lám, a trianoni országcsonkítás 101. évében magyarként még mindig itt vagyunk őseink földjén, és azt üzenjük, hogy itt is maradunk. Átadjuk az utánunk jövő nemzedékeknek a magyar szellemiséget, valamint eszmeiséget, mert csak így őrizhetik meg az önazonosságukat. És tesszük mindezt a velünk együtt élő népek iránti tisztelet jegyében, elvárván, hogy ők is hasonlóképpen viszonyuljanak hozzánk – mutatott rá v. Székely Zsolt, az Erdélyi Vitézi Rend vezetője, az ünnepélyes főhajtáson elhangzott beszédében.

Adjál életet, adjál áldást, adjál békességet a magyarságnak, és a szomszédos nemzeteknek belátást, hogy tiszteljék múltunkat és jelenünket – fohászkodott v. Bucsi Zsolt Tamás vártemplomi református lelkész, mielőtt az egybegyűltek elhelyezték volna a kegyelet koszorúját a két világháborúban elesettek emlékművének talapzatán.