
Az amerikai kongresszus hitelesítette csütörtök hajnalban Joe Biden demokrata párti jelölt elnökválasztási győzelmét.
2021. január 07., 11:292021. január 07., 11:29
Biden győzelmének hitelesítése az után vált lehetővé, hogy a Republikánus Párt 13 szenátora és többtucatnyi képviselője kifogást emelt a győzelme ellen, és ezeket a házak leszavazták.
A szavazást késleltette, hogy a hivatalából távozó elnököt támogató tüntetők egy csoportja szerdán este erőszakkal behatolt a washingtoni törvényhozás épületébe. A hatóságok négyórányi rendbontás után kiszorították a behatolókat, és biztonságosnak nyilvánították az épületet, majd ezután két órával a kongresszus folytatta a munkáját.
A kifogást emelő republikánusok arra hivatkoztak, amit Trump elnök hangoztatott mindvégig a választás óta, hogy tömeges csalás történt a voksoláson, noha erre a szövetségi igazságügyi minisztérium sem talált bizonyítékot.
Eredetileg hat olyan állam választási eredményét akarták kifogásolni a kongresszusi hitelesítés folyamán, amelyben Biden győzött. Végül csak Arizonára és Pennsylvaniára vonatkozóan tették ezt meg, de mindkettőt mindkét házban nagy többséggel leszavazták. Joe Biden így 306 elektori szavazatot szerzett meg a választáson, míg Donald Trump 232-t.
A Twitter szerdán ideiglenesen zárolta Trump fiókját azzal az indokkal, hogy megsértette a közösségi oldal szabályait, konkrétan azzal, hogy mentegette a Capitoliumba erőszakkal behatoló tüntetőket. Ezért Dan Scavino, az elnöki sajtóstáb közösségi médiáért felelős vezetője osztotta meg a kongresszusi szavazások után az elnök közleményét.
Eszerint bár egyáltalán nem ért egyet a novemberi elnökválasztás eredményével, „és a tények az ő oldalán állnak”, rendezett hatalomátadás lesz január 20-án.
„Mindig azt mondtam: folytatjuk a harcot annak érdekében, hogy csak a jogszerű szavazatokat számolják meg. Bár ez most az (amerikai) elnökségek történetében a legnagyszerűbb első ciklus végét jelenti, a harc csak most kezdődik azért a célért, hogy újra naggyá tegyük Amerikát!” – írta Scavino az elnök nevében.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!