Hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják Kövesit

Idézést kapott szerda este a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészségtől Laura Codruţa Kövesi. Erről maga a volt korrupcióellenes főügyész számolt be az Europa FM rádió műsorában.

Székely Hírmondó

2019. február 14., 09:172019. február 14., 09:17

Laura Codruţa Kövesi elmondta: az utóbbi napokban lejáratási kampány folyt ellene, aminek - véleménye szerint - az az oka, hogy ő a legesélyesebb az európai főügyészi tisztségre. Szerda este 8 óra után egy rendőr jelent meg lakásának ajtajában, és kézbesítette a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi részleg idézését, mely szerint hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják őt - tájékoztatott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség volt vezetője.

Kövesi hozzátette, ez nem tántorítja el attól, hogy megpályázza az európai főügyészi tisztséget. Azt is elmesélte: éppen szerdán nyújtott be halasztási kérelmet a legfelsőbb bírósághoz egy olyan ügyben, amelyben hétfőn lett volna tárgyalása, arra hivatkozva, hogy az adott időpontban Brüsszelben fog tartózkodni. A halasztási kérelemhez a repülőjegyét is csatolta, amelyből kiderül, hogy pénteken Brüsszelbe utazik. "Alig néhány órával később, hogy benyújtottam ezt a kérelmet, jött az idézés. Egyértelmű, hogy ezzel a módszerrel próbálnak megakadályozni, akár visszaélések árán is, hogy pályázzak erre a tisztségre, amelyre esélyes vagyok, lévén, hogy az első helyet foglalom el a jelöltek között" - mondta a DNA volt főügyésze.

Kövesi kijelentette: 24 éves szakmai tevékenysége alatt egyszer sem indult sem fegyelmi, sem büntetőjogi eljárás ellene, tudja, hogy ártatlan, de azzal is tisztában van, hogy a büntetőjogi kivizsgálás foltot ejthet a hitelén és akadályozhatja a megpályázott európai főügyészi tisztség elfoglalásában.

Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt egy olyan feljelentés alapján idézték be az igazságszolgáltatásban dolgozók büntetőjogi ügyeit kivizsgáló ügyészséghez, amelyet Sebastian Ghiţă egykori képviselő nyújtott be tavaly decemberben - közölte szerdán Adina Florea, az említett ügyészi részleg helyettes főügyésze.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség volt vezetője, Laura Codruţa Kövesi korábban azt nyilatkozta: véleménye szerint egy tíz éves ügy miatt idézték be gyanúsítottként. Erre reagálva Adina Florea azt mondta, az idézést egy olyan feljelentés nyomán küldték ki Kövesinek, amelyet Sebastian Ghiţă volt képviselő nyújtott be 2018 decemberében. "Folyamatban lévő kivizsgálásról van szó, amelyben minden érintett személy jogait és szabadságát tiszteletben fogjuk tartani, akárcsak a kivizsgált személyek méltóságát, és mindenek előtt tiszteletben fogjuk tartani a törvényt" - jelentette ki Florea.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés