
Hétfőtől az egészségügyi dolgozók beoltására létrehozott összesen 370 romániai oltóközpont több mint 90 százalékában beindul a tevékenység - jelentette ki az országos oltókampány koordinátora, Valeriu Gheorghiţă orvos ezredes.
2021. január 03., 11:192021. január 03., 11:19
Az Antena 3 televízió szombat esti műsorában Gheorghiţă rámutatott, a kampány kezdete óta 13.200 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát Romániában, de eddig csak 47 oltóközpontban kezdődött el a tevékenység. Január 4-étől, hétfőtől az összesen 370 központ több mint 90 százalékában elkezdődik az oltás, és - a szakember szerint - az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók többségét immunizálni fogják január közepéig. "Január 4-étől vagy 5-6-ától a naponta beoltott személyek száma el kellene hogy érje a 20 ezret" - fogalmazott.
Gheorghiţă hozzátette, január második felében vélhetően elkezdődhet a szociális intézményekben élők beoltása. Romániában mintegy 1880 ilyen központ van, amelyekben csaknem 40 ezer személyt gondoznak, akiknek a beoltását viszonylag rövid idő alatt elvégzik az erre kijelölt mobil oltócsapatok - véli.
A szakember azt is elmondta, hogy az oltókampány második szakaszától felgyorsul az immunizáció üteme, hiszen ekkor már 900 oltóközpont fog működni. A BioNTech-Pfizer vakcinájából több mint 12 millió dózisra van szerződése Romániának, a Moderna oltóanyagából pedig - amelynek az engedélyezését január első hetére várják - 3,5 millió adag jár az országnak.
Arra a kérdésre, hogy júniusra eléri-e a 3 milliót a beoltott személyek száma, Valeriu Gheorghiţă úgy válaszolt, amennyiben nem lesz probléma a vakcinával való ellátással, "sokkal magasabb lesz ez a szám".
A romániai hatóságoknak nem áll szándékukban olyan szabályokat bevezetni, amelyek révén hátrányos megkülönböztetés érheti mindazokat, akik nem adatják be maguknak a koronavírus elleni oltást, előfordulhat azonban, hogy a szigorúbb korlátozásokat alkalmazó országokban lesznek olyan rendezvények, amelyeken az oltáshoz kötik a részvételt - nyilatkozta szombat este a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője, Raed Arafat.
"Megtörténhet, hogy lesznek olyan nemzetközi rendezvények, amelyek esetében leszögezik: csak olyanok vehetnek részt, akik be vannnak oltva. Erre is számítani lehet" - fogalmazott Arafat, hozzátéve, Románia nem tervez olyan szabályokat alkalmazni, amelyek ilyesfajta diszkriminációhoz vezetnének.
A DSU vezetője azt mondta, alig várja, hogy ő maga is megkapja az oltást, amelynek lényege abban áll - magyarázta -, hogy ha a beoltott személy el is kapja a vírust, enyhe lefolyású lesz a betegség, és nem okoz maradandó károsodást a szervezetben.
A Digi24 televíziónak adott interjúban Arafat arról is beszélt, előfordulhat, hogy a téli ünnepek után ismét jelentősen emelkedni fog az új koronavírusos megbetegedések száma.
Hozzátette, az oltókampány elkezdése nem jelenti azt, hogy véget ért a járvány és jöhetnek a lazító intézkedések, a hatóságok várhatóan meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Romániában.
Az iskolák esetleges megnyitása kapcsán Raed Arafat azt mondta, az erről szóló döntést az egészségügyi és az oktatási minisztérium jelenti majd be.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!