Hétfőnként lelkigyakorlat Imecsfalván

Február közepén volt házasság hete, amelyre Hajlák Attila István Imecsfalván szolgáló plébános évek óta nagy hangsúlyt fektet. A házasság fontosságáról, az általa szervezett programokról, de a nagyböjtről is beszélgettünk.

Szabó Barbara

2021. február 26., 00:082021. február 26., 00:08

– Miért tartja fontosnak minden évben megtartani a házasság hetét?

– Négy éve már, hogy szívügyem ez a hét. Arra törekszem, hogy a házasságokat széppé tegyem, adott helyzetben helyrehozzam. Úgy gondolom, a házasságot is tanulni kell. Nagyon fontos a gyerekek életében is a szülők közti viszony, a szeretet, hiszen ez a legbiztosabb alapja egy érett személyiségnek. Bármit megtehetnek a szülők a gyerekeikért, de ha közöttük nincs harmónia, olyan, mintha semmit sem tennének értük. A házasság hetének az a célja, hogy a felek ne csak arra emlékezzenek, mikor és hol esküdtek, hanem arra is, hogy miért. Ha valaki minőségi, keresztény házasságot akar élni, nem elég a testiség, fontos tanulni, készülni, hiszen életünk boldogsága függ tőle.

– Milyen programok voltak?

– Hétfőn, kedden és szerdán lelkigyakorlatot tartottunk, minden este hat órától volt szentmise, utána pedig a plébánián gyűltünk össze 8-12 házaspárral. Főleg községbeliek, de más helyiségekből is jöttek. Aztán pénteken este volt az egyik legfontosabb pillanata a mozgalomnak: a romantikus vacsora. A Bujdosó vendéglőben szerveztük meg, 33 pár jött el. Olyan feladatok vártak ekkor a házasokra, mint szerelmes levelet írni egymásnak, de volt képelmélkedés, különböző játékok, minden jó hangulatban, humorral, zenével párosítva. Az esten részt vett a csíkszentdomokosi, tízgyermekes Kristály házaspár is, akik a hét mottóját, az „ezerszer is igent” járták körül. Szombaton egy perkői imatúra következett, ahol a családok keresztútját imádkoztuk el, a Szent István-kápolnában pedig tartottam egy szentmisét. Vasárnap a családok szentségimádására került sor, ahol a párok megújították esküjüket.

– Beléptünk a nagyböjti időszakba. Mit mutat ez nekünk?

– Először is azt mutatja meg, hogy törékeny az életünk, a kapcsolataink, az egészségünk. Hamvazószerdán is így szól a pap: emlékezz ember, hogy porból lettél, és porrá leszel. A böjt nem fogyókúra, hanem azt éri el, hogy kicsit bekapcsolódunk Jézus szenvedésébe. Azért is fontos ez az időszak, hiszen nagyon sok fizikai betegségünk, gondunk a lelki dolgaink, bűneink miatt van. Ez az időszak alkalmas az újrakezdésre, a tisztulásra, az őszinte bűnbánatra, lelkünk rendbe rakására. Ha ezeket betartjuk, nem lesz annyi betegség az életünkben.

– Önnek mi a személyes célja erre az időszakra?

– Minden évben választok egy témát erre az időszakra, amit próbálok megélni, és amire biztatom a híveket. Az idei témám: Légy szentté azzal, amid van. Az a feladatom, hogy legyek valakinek a Jézusa, hiszen a böjt a jó cselekedetekről is szól. Az iskolában a diákoknak is kiadtam azt a feladatot, hogy ebben a negyven napban legyenek a padtársaik Jézusa. A célom, hogy ők, a híveim is úgy éljék meg ezt az időszakot, hogy egymást segítik, egymásra figyelnek.

– Milyen szentmisék várnak az imecsfalvi hívekre?

– Minden hétfő este 7 órától lelkigyakorlat lesz, péntekenként pedig keresztutat tartunk a templomban. Lesz egy nagyböjti lelkihét március első napjaiban. Minden estére egy-egy más vallású lelkészt hívtam meg, akik 5 órától Szörcsén, 6 órától Székelytamásfalván, 7 órától pedig Imecsfalván prédikálnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés