
Felkészülten várja a női kosárlabda Román-kupa négyes döntőjét a címvédő Sepsi-SIC, amely hetedik kupagyőzelméért száll síkra a hétvégén. A Final Fourt hatodik alkalommal szervezik Sepsiszentgyörgyön, legutóbb 2020-ban hozott szerencsét a Sepsi Aréna a zöld-fehéreknek. A klub tegnap sajtótájékoztatón számolt be a részletekről.
2022. február 24., 00:072022. február 24., 00:07
A Sepsi-SIC tavaly Szatmárnémetiben hódította el a hatodik Román-kupáját, 2021. február 21-én a döntőben 83–55 arányban győzte le a Kolozsvári U-t. Idén Alexandrián át vezet az út a fináléba, a másik ágon a Konstancai Phoenix és a Szatmárnémeti VSK küzd a döntőbe kerülésért.
Zoran Mikes vezetőedző bizakodó a négyes döntő előtt, úgy érzi, csapata jó formában van, és arról biztosított mindenkit, hogy tudásuk legjavát nyújtják majd az újabb serleg begyűjtése érdekében.
„Az utóbbi három hétben megmutatta a csapat, hogy mire képes, fizikailag jó formában vannak a játékosok, mindenki megértette, mi a feladata, és ez bizakodással tölt el, bízom benne, hogy jó teljesítményt tudunk nyújtani. Nehéz két nap áll előttünk, de igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a kihívásra és a maximumot nyújtani, ha kell, még annál is többet. Nem számít, mit mutattunk eddig ebben a szezonban, most az a lényeg, hogy ezt felülmúlva még többet, még jobban teljesítsünk. Célunk, hogy – tiszteletben tartva az ellenfeleket –, jó eredményeket érjünk el. Az első lépés az elődöntő, arra kell koncentráljunk, ha azt megnyerjük, akkor beszélhetünk a döntőről” – vélekedett a bosnyák vezetőedző.
Jovana Pasic csapatkapitány elmondta, nagy öröm számukra, hogy hazai pályán játszhatnak saját szurkolóik előtt, akik biztatása és támogatása hajtja előre a csapatot. „Egyelőre az Alexandria elleni meccsre koncentrálunk, ha minden jól megy, akkor majd foglalkozhatunk Szatmárnémetivel, de annyi bizonyos, nagyon meg akarjuk mutatni, hogy a szezon elején tőlük elszenvedett vereség csak véletlen kisiklás volt. Nem akarok tiszteletlen lenni az ellenfelekkel szemben, de úgy gondolom, ha a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk, az elég lesz a végső győzelemhez” – fogalmazott a csapatkapitány.
A sepsiszentgyörgyi Pop Anamaria kilenc év után tért haza, elmondása szerint nagyon örül, hogy itthon tud játszani, szülővárosa csapatában érvényesülni. „Remélem, hasznos embere leszek a csapatnak, és sokat tudok fejlődni, tanulni a tapasztaltabbaktól. Könnyű volt a beilleszkedés, nagyon jól érzem magam, mindenki nagyon jól fogadott” – nyilatkozta a fiatal tehetség.
Rusz István, a sepsiszentgyörgyi klub ügyvezető igazgatója nem árult el titkot, amikor úgy fogalmazott, hogy szeretnék itthon tartani a kupát. Azt is elmondta, hogy mivel hosszú idő után a tévében élőben közvetítik a kupadöntőt, módosult a finálé időpontja, a TVR 2 csatorna kérésére vasárnap 16 órától lesz megtartva. A hatályos járványügyi előírások értelmében a sportlétesítmény 30 százaléka használható, így a mérkőzéseken legfeljebb 1100 személy tartózkodhat a Sepsi Arénában. A négyes döntőre a napi jegy 15, a kétnapos bérlet pedig 25 lejbe kerül. Elővételben csak a bérleteket lehet megvásárolni (a Stadion utca 5. szám alatt), napi jegyet csak a helyszínen tudnak biztosítani, viszont abban az esetben, ha a bérletek elfogynak, nem lesz jegyárusítás.
Női kosárlabda Román-kupa, az elődöntő programja: szombaton 16.45-től Konstancai Phoenix – Szatmárnémeti VSK, 19.45-től Sepsi-SIC – Alexandria. Döntő: vasárnap 16 órától.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!