
Összesen hét napirendi pontról tárgyaltak a képviselők a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülésén, de ezek közül öt, kétharmados szavazattöbbséget igénylő határozattervezet harmadjára sem ment át, mivel a 21 tanácsosból alig 14 volt jelen.
2017. július 21., 00:272017. július 21., 00:27
Összesen hét napirendi pontról tárgyaltak a képviselők a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülésén, de ezek közül öt, kétharmados szavazattöbbséget igénylő határozattervezet harmadjára sem ment át, mivel a 21 tanácsosból alig 14 volt jelen.
„Úgy tűnik, most is fölöslegesen mutatom be ezt a határozattervezetet, de azért engedjék meg, hogy elmondjam, uniós projekteket készítünk folyamatosan elő, és többek között Szépmező környékén szeretnénk újabb szolgálati lakásokat építeni”, fejtette ki Sztakics Éva alpolgármester egy szépmezői terület megvásárlásáról szóló határozat előterjesztésekor. Elmondta, lakásépítés céljából másfél hektáros területet vásárolna a város, de ezt jóvá kell hagynia a képviselőtestületnek.
„Nagyon sajnálom, hogy valakik tulajdonképpen bojkottálják a szavazást, ezért újra nem tudjuk elfogadni a határozatot”, jegyezte meg Sztakics. Reményét fejezte ki, hogy lesznek, akik átgondolják a döntésüket, és a város érdekeit a saját érdekeik elé helyezik.
„Kérdezem az alpolgármester asszonytól, kire gondol? Hat, frakción belüli kollégájára vagy más frakcióra?”, kérdezte Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője, mire Sztakics Éva megjegyezte, nem gondolhat azokra, akik nincsenek jelen azért, mert éppen jogos szabadságukat töltik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!