
Diákszínház című színházpedagógiai programmal készült az idei évadra az Udvartér Teátrum. A magyar népmese napja alkalmából a Nagy Mózes Elméleti Líceumban és a Petőfi Sándor Gimnáziumban ismerkedhettek meg a gyermekek az új kezdeményezéssel, de nemsokára fellépnek a gelencei Jancsó Benedek Általános Iskolában is.
2022. október 12., 00:362022. október 12., 00:36
A program által főleg a vidéki kisiskolásokhoz szeretnék közelebb vinni a színház, a kultúra világát. Ezáltal a színházi évad során olyan előadásokat állítanak össze, amelyek könnyen szállíthatók, igazodnak egy tanterem adottságaihoz, és kimondottan kisdiákok számára készülnek. A Diákszínház minden kézdiszéki iskola számára ingyenes, köszönhetően Kovászna Megye Tanácsának.
– Városunk körüli, nagyobb lakosságú falvak szinte mindegyike rendelkezik 1−8. osztályos iskolával. Éppen ezért a vidéki diákok általában csak kilencedik osztálytól járnak be rendszeresen a városba, ennek következtében pedig kevesebb kulturális esemény is jut el hozzájuk, mint városbeli társaikhoz. A Diákszínház erre a problémára igyekszik megoldást kínálni – fogalmazta meg a kezdeményezés lényegét Marthi Szilárd, a program koordinátora.
Merthogy az előadásokat házhoz viszik, osztálytermekben mutatják be. Azon túl, hogy a kicsik megtekinthetnek egy előadást, kommunikációs készségeiket is fejleszthetik. Ugyanis értelmezniük kell a cselekményt, és tanácsokkal kell ellátniuk a szereplőket, de ők is a történet részesévé válhatnak.
A magyar népmese napja alkalmából a csapat a Nagy Mózes Elméleti Líceum ötödik osztályaiban mutatta be a Ki a király? című interaktív mesejátékot. Ezzel az előadással ellátogattak a Petőfi Sándor Gimnáziumba, és hamarosan a gelencei Jancsó Benedek Általános Iskolában is fellépnek. Várják továbbá az 4−6. osztályok jelentkezését az udvarterteatrum@gmail.com címen.
Fotó: Facebook /Udvartér Teátrum
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!