Háromszék turizmusa

Az adottságokhoz képest alulteljesít a háromszéki turizmus, állapítja meg elemzésében a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amely szerint megfelelő marketingre lenne szükség ahhoz, hogy sokkal több turista érkezzen megyénkbe.

Kovács Zsolt

2022. augusztus 24., 00:072022. augusztus 24., 00:07

Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke arról tájékoztatott, hogy tavaly a turizmusban tevékenykedő háromszéki cégek forgalma a megye összes cégei forgalmának alig 2,52%-át tette ki. „Ez nem sok, bőven lenne hely a fejlődésre, mert Kovászna megye természeti adottságai, kulturális öröksége, a szépen fejlődő rendezvények, illetve a háromszéki csapatok fociban és kosárlabdában elért rendkívüli eredményei megfelelő marketing mellett tudnának sokkal több turistát is idevonzani”, állapítja meg az elemzés, amely szerint a megye modern sportbázisai sportturizmus szempontjából való hasznosításának is lenne potenciálja.

Miért nőtt a honi turizmus teljesítménye?

A háromszéki kereskedelmi kamara azt vizsgálta meg, hogyan alakult a turizmus a pandémia utáni első, majdnem normális évben, tehát 2021-ben, összehasonlítva a járvány előtti utolsó normális évvel (2019), illetve a pandémia évével (2020). Rámutatnak, hogy 2021-ben megnőtt a háromszéki turizmus teljesítménye, ami annak köszönhető, hogy tavaly a korlátozások eltörlése, illetve a külföldi utazás kiszámíthatatlansága miatt sokan itthon nyaraltak/kirándultak.

Eszerint 2019-hez viszonyítva, a pandémia évében, 2020-ban a korlátozások miatt bekövetkezett egy meredek visszaesés a turizmusban, majd tavaly történt egy kiugrás a forgalom és nyereség szempontjából is, annak köszönhetően, hogy sokan belföldön nyaraltak. Bár az idei évre vonatkozóan még nincsenek végleges adatok, az látszik, hogy sokan ismét külföldön nyaraltak, miközben megfelelő népszerűsítés hiányában kevés külföldi turista érkezett Romániába.    

Egy szálloda uralja a háromszéki kínálatot

Szinte azt mondhatni, hogy egy lábon áll a háromszéki kínálat, hiszen a szálláshelyek összjövedelmének 40 százalékát a Bálványosi Grand Hotel valósította meg, a fennmaradó 60 százalékon a többi 154 engedélyezett szálláshely osztozott.

A kereskedelmi kamara elemzése szerint a Kovászna megyében bejegyzett vállalkozások összesen 2162 szobával és 4578 ággyal rendelkeznek. A Kovászna megyei cégek szálláshelyei 2019-ben 93,1 millió lejes forgalmat és 12,2 millió lejes nyereséget könyveltek el, ám mindezt elsodorta a járvány, hiszen 2020-ban alig 61,6 millió lejre csökkent a forgalmuk, miközben a korlátozások miatt 1,3 millió lej volt a veszteségük. Tavaly viszont ismét felpörgött a belföldi turizmus, amiből a háromszéki szálláshelyek 102,1 millió lejes forgalomra tettek szert, és több volt a nyereségük, mint a járvány előtti utolsó normális évben, vagyis 18,5 millió lejes profitot könyveltek el.

Egy ágyra lebontott évi forgalom tekintetében Háromszéken a Grand Hotel Bálványos és a Zabola Estate masíroznak váll-váll mellett, mindketten messze a háromszéki szállásadó cégek átlaga, azaz 22.311 lej/ágy/év fölött teljesítettek, köszönhetően annak, hogy a prémium minőségű és árú szolgáltatásaikra sok turista volt vevő. A másik pólus a kovásznai Turism Covasna Rt., amely 3 szállodát működtet, ám az ágyakra lebontott éves forgalom a megyei átlag alatt van (19.654 lej). Ez annak tulajdonítható, hogy Kovászna városára az állam által támogatott gyógyturizmus jellemző, így alacsonyak a szobaárak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés