
A legismertebb olaszországi műemlékek és helyszínek borultak sötétségbe a polgármesterek kezdeményezésére, akik a közvilágítás lekapcsolásával kívánták felhívni a figyelmet az energiaárak emelkedése teremtette vészhelyzetre – számolt be a La Repubblica című napilap pénteken.
2022. február 14., 10:242022. február 14., 10:24
Az év minden napján biztosított éjszakai világítást egyszerre kapcsolták le a római Capitolium dombján, a nápolyi tengerparton emelkedő Anjou-váron, a milánói Sforza-kastélyon és a város legmagasabb felhőkarcolóján, Torinóban a Mole Antonelliana tornyán, Trieszt központi terén, Siena híres Campóján, Velence több történelmi palotáján, valamint Bari tengerparti sétányán és a szicíliai Palermo szintén egyik központi terén.
Csütörtök este mintegy 3000 városban legalább fél órára lekapcsolták a fényeket, de volt, ahol a szándékos áramszünet egy órán át tartott. Ritkaságnak számított, hogy a legismertebb helyszínek, épületek, műemlékek nem voltak megvilágítva.
Bolognában a színházakban és a lakóházakban is lekapcsolták a világítást a tiltakozáshoz csatlakozva.
Az Olaszország több mint 7000 önkormányzatát tömörítő szövetség (ANCI) elnöke Antonio Decaro – aki egyben Bari polgármestere is – elmondta, jelképes lépésnek szánták a műemlékek sötétbe borítását „a kormány figyelmének felkeltésére”.
Az ANCI számításai szerint a rezsiemelés a városok kasszáit is érzékenyen érinti, 33 százalékos többletköltséggel a villany és gázszámlákon. Ha a kormánytól nem kapnak mintegy 550 millió eurót, nem fogják tudni biztosítani a városok éjszakai világítását: az önkormányzatok költségvetése veszélybe kerül a legalapvetőbb szolgáltatások biztosításával együtt – nyilatkozott a La Repubblicának a középolasz Emilia-Romagna tartomány kormányzója, Stefano Bonaccini.
Az újság megjegyezte, hogy a polgármesterek az akciót „kóstolónak” szánták, azt akarták megmutatni, mi történhet, ha magukra hagyják őket a megnövekedett energiaköltségekkel szemben.
Az önkormányzatok korábban összesen évi 1,7 milliárd eurót költöttek energiára.
Róma és Milánó évi ötvenmilliót, Nápoly és Torinó 30 milliót, Genova és Bologna mintegy 3 milliót. A városvezetők kiemelték, hogy miközben drágább a világítás, a pandémia miatt csökkentek a bevételek.
A Corriere della Sera firenzei kiadásában a Sienához közeli Rapolano Terme polgármestere, Alessandro Starnini elmondta, az ötezer lakosú önkormányzatban már nem elegendő a “jelképes villanystop”.
„A közvilágítás fenntartásához a helyi bölcsődei díjak emelése lenne szükséges, de akkor inkább sötét lesz éjszaka az utcákon” – mondta Starnini. Hozzátette, hogy első lépésben a parkokban kapcsoltatta le a fényeket, a következő döntéssel pedig minden második utcai lámpát kapcsoltatja ki.
A Mario Draghi vezette olasz kormány a jövő héten jelenti be a vállalkozásokat és családokat segítő rendkívüli energiatámogatási csomag részleteit.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!