Harminc esztendő telt el az RMPSZ létrejötte óta

Igen, leltározunk, közösen végzett munkánkat ismételjük át, s ha szükséges, azzal is számolunk, hogy mi az, ami elmaradt, eltolódott, mi az, amiért örvendezhetünk, s ha netán kelletlen is, de arra is fel kell figyelnünk, ami elmaradt, ami miatt esetleg foghíjas lesz a leltár. Számunkra, háromszékiek számára azért is fontos ez a számvetés, mert 1991. december végén itt, Sepsiszentgyörgyön, a (már) Székely Mikó Kollégiumban írták alá a szövetség megalakításáról szóló jegyzőkönyvet. Ezt a szembenézést, leltározást végezte el a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöksége a legutóbbi elnökségi ülésen, amely immár a szinte teljesen felújított, kibővített, közelebbivé varázsolt szovátai Teleki Oktatási Központban jött össze.

Erőn felül

Az régóta nem szorul magyarázatra, hogy a pedagógusszövetség rengeteg mindent vállalt mindenkor magára, és sok esetben szinte erőn felül volt csak lehetséges megfelelni annak az egyre gyarapodó feladatsokaságnak, amelyben nem csupán oktatási célzatú felkérések sorakoznak, de számítanak rá szociális, egészségvédelmi, társadalmi célzatú célkitűzések megvalósításában is. Lehet, túlzásnak tűnik, ha kijelentem azon meggyőződésem, hogy ismereteim, tapasztalataim szerint talán nincs is olyan civilszervezet, amelynek annyiféle partnere, olyan nagy hitele lenne, mint ennek a szerveződésnek.

Persze, minden teher dacára, a minden oldalról érkező felkérések ellenére a szövetség meg tudott és a jövőben is meg tud maradni annak, amiért harminc esztendővel ezelőtt létrehoztuk: a hazai magyar nyelvű oktatás minőségi szintjéért mindent elkövető, mindent vállaló szervezetnek. Ezen az eredményfelmérő megbeszélésen is számtalanszor elhangzott a hazai magyar tannyelvű iskolák, tagozatok különleges szerepének hangsúlyozása, az a féltő gond, amellyel különösen a szórványban élő és tanító pedagógusok napról napra érzékelik és érzékeltetik nem lankadó felelősségüket a magyar anyanyelvű gyerekek, fiatalok magyar oktatásba történő bevonásának sikeressége iránt. És mégis, a baj létezik: a Szülőföldön magyarul nevet viselő támogatási rendszerbe feliratkozott tanulók száma egyre csökken, évről évre ezrekkel kisebb a támogatást igénylők köre, ami egyrészt a gyereklétszám drasztikus fogyásának következménye, de annak is, hogy mind többen és többen adják gyereküket román osztályba.

Előtérben a románnyelv-tudás kérdése

Persze, sok mindenről esett még szó azon a leltározáson, de úgy vélem, egyre gyakrabban kerül előtérbe a hiányos románnyelv-tudás kérdése is. Ez mindenkinek fájó pontja, szülőnek, pedagógusnak egyaránt, de legfőképp maguknak a diákoknak, hisz nem csupán a záróvizsgák eredményeit befolyásolhatja, de az életben való megkapaszkodást is nehezítheti. Ezért indítanak egy olyan programot is, amely során a román nyelvet magyar diákoknak tanító pedagógusokat akarják arra megtanítani, miképpen oktassák az állam nyelvét.

Az is elhangzott, hogy talán már a közeljövőben elindul a magyarul tanító pedagógusok magyarnyelv-képzése is, mert túl sokan vannak, akiknek nehézkesen megy a helyesírás, a tiszta beszéd és szövegértelmezés, a választékos szöveghasználat. Én, a nevetségességet is vállalva, elképzelhetőnek tartom, hogy a pedagógusképző fakultásokon, ahol magyar nyelven tanulnak a fiatalok, kötelező módon vezessék be a román nyelv tanítását, hogy utólag ne kelljen a hiányos nyelvismeretre való tekintettel a fentihez hasonló utóképzéseket bevezetni. (Annak idején ez a módszer létezett, nem feleslegesen.)

Nem maradt el a 2022-es évre való felkészülés számbavétele sem. Legfontosabban talán az tűnik, hogy harmincadik alkalommal kerül sor a Bolyai Nyári Akadémia tanfolyamaira, azzal a kiemelt céllal, hogy elősegítsék, megtanítsák a résztvevőket az iskolai közösségek építésének, megerősítésének rejtelmeire.