
Négy éve, hogy az amerikai Qualcomm bemutatta a Quick Charge 4.0 gyorstöltési technológiát, amit már rengeteg telefonnál és kiegészítőnél használnak, és már a küszöbön van az utód, az 5.0-s verzió, amivel akár 15 perc alatt nulláról maximumra tölthető lesz egy okostelefon 4500 milliamperórás akkumulátora.
2020. augusztus 05., 10:522020. augusztus 05., 10:52
A Qualcomm szerint a Quick Charge 5 képes a 100 W-os (és annál is nagyobb) teljesítményre, viszont 10 Celsius-fokkal alacsonyabban tartja a telep hőmérsékletét, mint a korábbi verzió.
A cég fejlesztése 3,3 és 20 Volt közötti feszültségen 3,3–5 Ampert ad le a telefonnak, de akár az 5+ Ampert is képes megugrani. Azzal persze a cég mérnökei is tisztában vannak, hogy ez már elég veszélyes teljesítmény, éppen ezért összesen 17 ponton építettek kigyulladás elleni védelmet a rendszerbe, amit pluszban még 25V-os túlfeszültség-védelem fog támogatni.
A Qualcomm szerint ráadásul nem is kell sokat várni erre az elképesztő töltési sebességre, hiszen már az idén ősszel forgalomba kerülhetnek azok a csúcskészülékek, amik használni fogják ezt a megoldást. Habár a technológia fejlődése jó dolog, de emellett azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a gyorstöltés nem feltétlenül tesz jót a telefonban található telepnek, a rendszeres használat csökkentheti a telep élettartamát, így ha elérhetővé is válik az új technológia, érdemes lesz csínján bánni vele.
(24.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!