A jogszabály hallgatólagos elfogadására azt követően került sor az első megkeresett házban, hogy lejárt a megvitatására és szavazás alá bocsátására megszabott határidő.
2019. november 27., 14:252019. november 27., 14:25
A törvénytervezet ezt követően a képviselőház asztalára kerül, amely döntő fórum lesz az ügyben.
A törvény szabályozza a kannabisz növények termesztését, illetve a belőlük készített gyógyászati célokra felhasználandó termékek előállítását, raktározását, forgalmazását, szállítását, eladását, vásárlását és fogyasztását célzó jogi kereteket.
A 87, többségükben szociáldemokrata parlamenti képviselő által benyújtott jogszabály-kezdeményezés értelmében létrehozzák az orvosi kannabisz használatát ellenőrző országos igazgatóságot, amely az egészsgügyi minisztérium ellenőrzése alatt fog működni. Az igazgatóság fogja kibocsátani az engedélyeket a növény termesztésére, a belőle készült termékek gyógyszertárakban történő eladására, valamint azt is megszabja, hogy milyen esetekben lehet felírni eme termékeket orvosi receptre.
Az egészségügyi minisztérium korábban kijelentette, hogy hozzáférést akar biztosítani a páciensek javát szolgáló innovatív kezelési formákhoz, és ehhez olyan megoldásokat keresnek, amelyek maradéktalanul tiszteletben tartják a vonatkozó nemzetközi szerződésekbe, például az 1961-ben kelt Egységes Kábítószer-egyezménybe vagy a pszichotrop anyagokról szóló, 1971. évi ENSZ-egyezménybe foglaltakat.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!