Halkímélő eszközök a mérlegeléshez

Manapság számos tavon nem megengedett a horgászat különféle halkímélő eszközök megléte nélkül. Ebbe a kategóriába egyaránt beletartozik a mérlegelő zsák és háló, a szájfertőtlenítő, valamint a pontymatrac is.

Székely Hírmondó

2019. november 15., 16:562019. november 15., 16:56

Ha még hosszú éveken át szeretnénk emlékezetes pillanatokat és fogásokat megélni a vízparton, akkor nekünk is felelősségünk gondoskodni a kifogott halak védelméről. Ezért is célszerű tehát beszereznünk azokat a kellékeket, amelyeknek a segítségével a kifogott kisebb és nagyobb példányokat biztonságos körülmények között tudjuk visszaengedni a vízbe.

Rövid bejegyzésünkben a mérlegelő zsák és háló jelentősége mellett igyekszünk felhívni a figyelmet a halakkal való kíméletes bánásmód fontosságára is.

Miért van szükség a mérlegelés humánusabb megoldásaira?

Első körben tudomásul kell vennünk, hogy a kifogott hal éltető közege a víz. Számára tehát valódi kínszenvedéssel ér fel minden egyes perc, amit a szárazföldön kénytelen eltölteni. Ha erre még ráteszünk egy lapáttal a nem megfelelő bánásmód által, azzal maradandó kárt okozunk a testi épségében.

Pontosan azért van szükség a halakkal történő humánusabb bánásmódra, hogy még sokáig élhessenek a vízben. Ezáltal tovább táplálkozhatnak, szép nagyra nőhetnek, és hozzánk hasonlóan sok horgász számára okozhatnak még felejthetetlen perceket.

Ez pedig csakis akkor lehetséges, ha mindig gondosan és körültekintően járunk el a mérlegelés során is, mégpedig a megfelelő eszközöket használva.

Hatékony eszközök a kíméletes mérlegeléshez

Egy kapitális ponty, amur vagy ragadozó hal kiemelése és megtartása korántsem egyszerű feladat. Közben nagyon kell figyelnünk arra, hogy sem a pikkelyeken, sem pedig az úszókon ne keletkezzen maradandó sérülés.

A Damil.hu-nál elérhető mérlegelő zsákok és hálók a finom anyagok, a megfelelő kialakítás, valamint a sűrű szövés miatt lehetővé teszik a mérlegelés kíméletes kivitelezését. Amíg tehát a kifogott halat kivesszük a szákból, és az előkészített mérlegen megbizonyosodunk a pontos súlyáról, nem fog leesni a földre, és a helytelen tartás miatt sem szenved sérülést.

Hogyan tartsuk a halat a fotózás ideje alatt?

Persze nemcsak a mérlegelés, hanem a fotózás ideje alatt is mindenképpen figyelni kell a megfelelő bánásmódra. Nincs azzal semmi baj, ha életünk egyik legszebb kifogott példányát meg szeretnénk örökíteni, csak ügyeljünk közben a hal védelmére.

Vagyis a fotóhoz vegyünk fel stabil testtartást, még jobb, ha guggoló vagy térdelő helyzetet választunk. Mindig tartsuk a halat két kézzel, stabilan a hasánál. A fotók készítésével igyekezzünk minél gyorsabban végezni, és aztán engedjük őt vissza az éltető közegébe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust