Gyönyörűket írni!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Borcsa János

2021. november 22., 00:092021. november 22., 00:09

Ha magamban kezdem keresni az írás indítékait, azt mondhatom, hogy egyfajta hittel járt ez esetemben, miszerint az írásnak tett-értéke lesz, mihelyt nyilvánosságot kap, azaz ha nyomtatott változatra vált, és mint sajtótermék, olvasójára talál. Hatására pedig jó irányt vesznek az ügyek, kis világunk dolgai helyükre kerülnek... Ha pedig cselekvéssel ér fel az írás, akkor még inkább alapozhatunk rá, hogy az éppen uralgó s az emberi viszonyokat megrontó ilyen-olyan rezsimek közepette is őrizhetjük az emberi méltóságot és mértéket, s ezáltal a közjó szolgálatába vetett bizalmunk is megmaradhat. Ebből következően bizonyára a szemlélődő és elmélkedő, valamint a vitára hajlamos énem – s nem a történetmondó – erősödött meg már kezdő középiskolás korom óta, s kereste a megszólalás módját mind a közírásban, mind az irodalomról való beszéd különböző területein: műelemzésben, kritikában, esszében.

Az írás tett-értékével összefüggésben Illyés Gyula vetett fel egy gondolatot még az 1960-as években: „szükséges-e, hogy az irodalmi műnek irodalmon kívüli föladata legyen?” Hangsúlyozta, nyilván, hogy csakis esztétikailag értékesnek elismert alkotásokkal kapcsolatban érdemes feltenni ezt a kérdést – időnként hangoskodó vitafelek éppen ettől szoktak eltekinteni! –, azaz ilyenek vonhatók, úgymond, újabb vizsga és értékelés elé, hogy tudniillik ezek a mi tájainkon, Közép- és Kelet-Európában „milyen végeznivalót teljesíthetnek irodalmon kívüli területen”?

Én magam nem szerezhettem tudomást erről azon nyomban, az író Hajszálgyökerek című esszékötete (1971) egy-két év késéssel ért el hozzánk, de addig is éreztem azt, hogy az írásnak, jelesen az irodalomnak problémamegoldó szerepe van... Netán önáltatás lett volna mindez? – kérdezi félszázaddal későbbi, mai énem. Azt mindenesetre be kell látnunk, hogy – Adyval szólva – a Lehetetlent nem tudjuk lebírni.

Mind a külső világ, mind az ember belső „birodalma” nagy kihívás elé állítja az írót. Arról viszont, amit felelős honpolgárként tapasztalunk és felismerünk – nehéz hűség ez ugyan! –, nem hallgathatunk, sőt, aki igazán író, közlendőjének a tartalomhoz leginkább illő formát is meg kell, hogy találja. Mondhatnám: megtartó formát. Másrészt, ugyancsak költőnket idézve állítjuk, hogy nem hiányozhat az írásnak elkötelezett emberből egy szent szándék: gyönyörűket írni!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés