Gyarapodó falunapok

Ha néhány éve még csak ritkaságszámba ment egy–egy falunap megrendezése, ma már szegénységi bizonyítványnak tekinthető, ha egy valamit is magára adó községközpont nem rendez világra szóló ünnepséget. Ezt így szó szerint is vehetjük, hisz nem csupán arról van szó, hogy egyre igényesebbek ezek a rendezvények, s az ember csak kapkodja a fejét, mire is képesek egyik-másik helyen a rendezők, a vezetők, a lakosok, hanem arról is: ilyenkor a világban szerteszóródott falusfelek erkölcsi kötelességüknek érzik a hazatérést, megmutatni magukat annak a szülőhelynek, s felfedezni maguknak mindent, ami elmenetelük után itthon történt. Volt alkalmam többel is elbeszélgetni, s érdekes módon, kivétel nélkül arról szóltak, hogy ott kint anyagilag ugyan sokkal jobb, de a szívük, a lelkük azért az itthonért melegszik fel.

Legutóbb Zalánpatakon éppen egy volt tanítványom mesélt londoni mindennapjaikról, de bármilyen sorsuk is van ott kint, azért minden nyáron hazatérnek ebbe a kis, páratlan szépségű falucskába. Vásároltak is egy házat, éppen most újítják fel, s a gyereknek játszótársak is akadnak, éppenséggel vele egyidősek.

Nem is kell külön említést tenni az ilyenkor szokásos műsorokról, a meghívott zenekarokról, énekesekről. Nemcsak fiataloké a világ! – roppantotta teljes hangerővel az egyik helybéli fúvószenekar, s ha az ember végigtekintett a közönségen, teljesen igazat adott a dalszövegnek.

Két dolgot azért helyreigazítanék, ha rajtam múlna ezeknek az összejöveteleknek a felépítése. Nem csupán idei, de más évekbeli tapasztalatom is, hogy legtöbbször kimaradnak az ünneplésből a községközponthoz tartozó falvak, mint ünnepeltek. Jobban mondva: nem férnek fel a színpadra. „Nagyobb helyet nekünk is,/ Ha kicsikék vagyunk is!” – így hangzik az egyik rigmusunk, s ezt ez alkalommal szó szerint kell(ene) venni.

A másik, szerintem kiigazításra váró szervezési mód: megfigyeltem, hogy nagyon sok helyszínen, a szabadtéri mulatságok során egészen külön ültetik a főleg magyarországi testvértelepülésekről érkező vendégeket a helybeliektől. Pedig ez lenne az igazi lehetőség a barátkozásra, beszélgetésre, véleménycserére, közös éneklésre. Lehet, van ennek valamilyen oka, de nem hiszem, hogy ügyes megfontolással ne lehetne ezt „ügyefogyottá” tenni.