Gondolkodom…

A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Olvasói levél

2022. február 01., 00:092022. február 01., 00:09

Végiggondolta már valaki, hogy mit is hozott ez a felgyorsult világ?! Korábban haladt a társadalom a jó széles, kitaposott úton, és lépett az elődök nyomdokába. Nemzedékek nőttek fel ugyanazon elvek szerint, s ami változás mégis bekövetkezett, az fokozatosan beépült az elfogadott szokások közé, vagy ha mégsem váltotta be a reményeket, akkor lassan kikopott. Megszoktuk, lehetett tudni, hogy mikor mi várható, mikor jön, jött el valaminek az ideje. Szigorú normák voltak, nagyon figyeltek, irányított „a párt, a hatalom” mindent, de biztosították az egészséges fejlődést.

Nem sírom vissza a régit, de ami most van… Gyerekkoromra gondolok, amikor sokkal nagyobb értéke volt az adott szónak. Ha levélben megegyeztem valakivel, hogy egy adott napon találkozunk, akkor elutazhattam hozzá akár 50 km-re is, tudtam, hogy ott lesz, mert azt mondta! Ma? Ha valakivel találkozni akarok, rácsörgök előtte, hogy tudjam, ott lesz-e vagy sem.

Különben a mobiltelefont egy szükséges rossznak tartom. Olyan eszközt adtunk a gyerekeink kezébe, amelyeknek mi sem ismerjük a hatását. Gyermekeink teljesen kikerültek az ellenőrzésünk alól. Fogalmunk sincs, kivel csettelnek, leveleznek, s valójában ki az, vagy az-e, akinek kiadja magát.

Mi is felelőtlenek vagyunk. Nem figyelünk oda, és még most sem figyelünk az új, felgyorsult, megváltozott világra… A legtöbb ember az autóbuszon nyitott táskával maga mellett, a farzsebéből félig kilógó pénztárcával utazik, mind felkínálják magukat a tolvajoknak. Persze, Székelyföldön nem lehet ilyen baj. Tudom, hogy így volt. Régen a seprűvel kitámasztott ajtóban hagytuk az üzenetet, hogy nem vagyunk otthon… Igen ám, de mi is nagyon megváltoztunk!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés