A férfiaknál a teniszező Fucsovics Márton, valamint a labdarúgó Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik, a nőknél az úszó Kapás Boglárka, a cselgáncsozó Karakas Hedvig és a tornász Kovács Zsófia került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán.
2021. január 04., 00:152021. január 04., 00:15
A díjátadót január 11-én, a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül tartják meg a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban. Az előre felvett elemekből összevágott 90 perces adás 19.45-től lesz látható az M4 Sporton.
A szombati online sajtótájékoztató elején Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, ebben a rendhagyó évben is születtek olyan teljesítmények, amelyekre büszkék lehettünk. Egyúttal gratulált azoknak a magyar sportolóknak, akik 2020-ban a legjobbak között is a legjobbak lettek.
Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke jelentette be a kategóriák első három jelöltjét, egyúttal jelezte, hogy a rövid határidő ellenére a tavalyinál több, 412 voks alapján alakult ki a sorrend. Az elnök emlékeztetett rá, hogy idén eddig soha nem látott körülményekhez kellett alkalmazkodniuk, ezért a gálát nézők nélkül, előre felvéve rendezik meg, és igyekeznek a találkozások és a fizikai kontaktok számát minimalizálni. Kitért arra, hogy ismét lesznek sztárvendégek, ők azonban a személyes jelenlét helyett ezúttal csak videoüzenetek, bejelentkezések formájában lesznek láthatóak. Közülük egyelőre csak kettőt nevezett meg, az egyikük a román színekben ötszörös olimpiai bajnok, jelenleg az Egyesült Államokban élő tornász, Nadia Comăneci, a másik az amerikaiként kétszeres ötkarikás aranyérmes, szegedi születésű evezős, Susan Francia lesz, utóbbi szülei kétéves korában hagyták el Magyarországot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!