Futónap a mozgás öröméért

A Szent György Napok elmaradhatatlan programpontja a Gáll Lajos Futónap, amelynek idén a 27. kiírását szervezte meg az azonos nevű futókör Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közreműködésével. A tavalyi 324-hez képest idén valamivel több, 395 futó állt rajthoz. 37 romániai településről érkeztek Háromszék fővárosába, de voltak futók Várpalotáról, Egerből és Budapestről is.

Bartha Zsófia

2017. május 02., 00:012017. május 02., 00:01

A Szent György Napok elmaradhatatlan programpontja a Gáll Lajos Futónap, amelynek idén a 27. kiírását szervezte meg az azonos nevű futókör Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közreműködésével. A tavalyi 324-hez képest idén valamivel több, 395 futó állt rajthoz. 37 romániai településről érkeztek Háromszék fővárosába, de voltak futók Várpalotáról, Egerből és Budapestről is.

A viadal legfiatalabb versenyzője a 2014-ben született Pál Anabella (Zalán), míg a legidősebb a 84 éves csíkszeredai Sándor István volt. Az előző évekhez hasonlóan az esemény szervezői a viadalt két távon – 1200 és 3000 méter – hirdették meg, továbbá díjazták a kicsik és nagyok nyílt versenyének első három helyezettjét és a korosztályok legjobbjait, de mellettük minden résztvevő emlékérmet és befutócsomagot kapott.

Helyszűke miatt csak a kategóriák győzteseit, illetve a háromszéki dobogósokat tudjuk felsorolni.

Eredmények: 10 év alatt, lányok: 1. Stecz Petra (Medgyes), 2. Mogda Andreea (Sepsiszentgyörgy); fiúk: 1. Baciu Gabriel (Medgyes), 3. Marin Eduard (Sepsi). 10–11 év közöttiek, lányok: 1. Geancu Vanesa (Medgyes); fiúk: 1. Bogdan Baciu (Medgyes), 2. Mihály Szabolcs (Kézdivásárhely). 12–13 év között, lányok: 1. Iulia Mărginean (Medgyes); fiúk: 1. Tudoran Ianis (Medgyes), 3. Mocsel Loránd (Nagyborosnyó). 14–15 év között, lányok: 1. Weber Stefania (Medgyes); fiúk: 1. Koós Loránd (Sepsi), 2. Kánya Zakariás (Sepsi). 16–19 év között, lányok: 1. Păcurariu-Nagy Helén (Sepsi), 3. Păcurariu Nagy Diana (Sepsi); fiúk: 1. Rareş Şerban (Medgyes), 3. Seretean Cristian (Sepsi).

20–29 év között, nők: 1. Lőrincz Tímea (Gyergyószentmiklós), 2. Gergely Noémi (Sepsi); férfiak: 1. Ganciu Iulian (Sepsi). 30–39 év között, nők: 1. Jakab-Benke Hajnalka (Sepsi), 3. Borsos Mónika (Sepsi); férfiak: 1. Márton Szabolcs (Szentkeresztbánya), 2. Sándor István (Sepsi), 3. Simon Botond (Sepsi). 40–44 év között, nők: 1. Simon Rita (Sepsi), 2. Szántó Claudia (Sepsi); férfiak: 1. Lihaciu Stefan (Brassó), 2. György Károly (Sepsi), 3. Buksa Levente (Sepsi). 45–49 év között, nők: 1. Laczkó Edit (Csíkszereda), 2. Tóth Éva (Sepsi), 3. Szakács Réka (Sepsi); férfiak: 1. Csiszér Csongor (Csikszereda), 2. Kátai Ferenc (Sepsi).

50–54 év között, nők: 1. Mester-Nagy Ildikó (Sepsi), 2. Szőcs Emese (Sepsi); férfiak: 1. Cristian Ciobanu (Földvár). 55–59 év között, nők: 1. Kerekes Katalin (Zabola), férfiak: 1. Máthé József (Medgyes), 2. Ganea Gheorghe (Sepsi). 60–64 év között, nők:1. Madarász Enikő (Gyergyóujfalu), 2. Grépály Gizella (Sepsi); férfiak: 1. Imre István (Csíkszereda), 3. Condurachi Gheorghe (Sepsi). 65–69 év között, nők: 1. Páll Erzsébet (Sepsi); férfiak: 1. Fulica Ioan (Brassó). 70–74 év között, nők: 1. Margareta Sufleţel (Gyulafehérvár); férfiak: 1. Ilie Ciocă (Gyulafehérvár). 75–79 év között, férfiak: 1. Szabó Josif (Csíkszépvíz). 80 év fölött, férfiak: 1. Sándor István (Csíkszereda).

Nyílt verseny: gyerekek, lányok: 1. Iulia Mărginean, 2. Weber Stefania, 3. Obrejan Silvia; fiúk: 1. Koós Loránd, 2. Kánya Zakariás 3. Koós Krisztián; felnőttek, nők: 1. Păcurariu-Nagy Helén, 2. Jakab-Benke Hajnalka 3. Török Eszter; férfiak: 1. Iulian Ganciu, 2. Branescu Adrian, 3.Serban Rares.

A futónap főtámogatói: Ervin Impex, Bani Market, Alka Co., Tymbark Maspex Románia, Weekend, Lucifer. További támogatók: Aluco, Choco Pack, Audit Cont Consulting, Arix,Tein, Pro-Sol-Com,Kandi, BMZ, dr. Mester-Nagy Ildikó, Bon Sweet Bon, TehnoStar, D-Toys, Tribel FF, Nali Com, Modern House, Baumeister, Masterpack.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés