Fürdőruhát gumicsizmáért, valaki?

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Szabó Barbara

2021. június 16., 00:022021. június 16., 00:02

Néha, hogy kicsit beindítsam tompa agyam, különböző kihívásokban próbálom megmérettetni magam. Az egyik kedvenc projektem havonta arra buzdít, hogy egy adott témában, csupán hat szóban írjak történetet. A júniusi téma a piknik. Ühüm, na de mi is az a piknik? Valami ilyesmi jutott csak eszembe: ahogyan tavaly, idén is elmarad, esik.

Nem olyan egy pindurit, mintha a pandémia és az időjárás összefogott volna a fejünk fölött? Élesen látom, ahogyan egy öltönyös és egy batikolt pólós kar egymás felé közeledik, kéz kezet ráz, és el is dőlt a sorsunk: idén sem lesz nyarunk. Végre felszabadulni tűnik a világ. Egyre több enyhítő intézkedést vezetnek be, az országok megnyitják kapuikat a turisták előtt. Nem kell maszk, nincs kijárási tilalom. Naponta jön a hír a különböző fesztiválok szervezőitől: idén újra találkozunk!

Na és erre fel? Esik. Megállás nélkül, hidegen, könyörtelenül. Azt mondják, az az igazán erős ember, akinek lelkivilágát, idegrendszerét nem bolygatják meg külső hatások. Nos, akkor én igazán gyengécske vagyok. Állok a viharban, mint egy csemete, és úgy tépáz a szél, beleszédülök. Fesztiváloztam már gumicsizmában, láttam a borús, háborgó tengert, áztam bőrig egy pokrócon a zöldben. De az valahogy mégsem ilyen volt. Most ez annyira nem hiányzott. Vagy éppen csak ez hiányzott?

Úgy készültem erre a nyárra – mint anno 2020-ra is –, hogy én most aztán megváltom a világot. No, nem az egészet, csak a sajátomét. Vége lesz a szürkeségnek, a monotonitásnak, a kényelmessé vált otthonülésnek. Majd jött Medárd, Margit, a negyvennapos eső-jóslások, és a belső szürkeség kivetült az égboltra. Ahogyan az időjárás befolyásolja a mi belsőnket, talán fordítva is igaz? A bennünk összegyűlt düh, harag, keserűség, elfásultság beszínezi az eget is?

Amíg erre rájövök, újra átrendezem a szekrényem őszire, befűtök, megiszom egy forró teát, nézem, ahogyan az esőcseppek legurulnak az ablakon, és hallgatom, ahogyan vészjóslóan csöppen a földre, amely már nem képes befogadni. Elengedem a nyarat is, pontosan úgy hozta az elvárásokat, mint a tavasz.