
Bár a megyei kormányhivatal és a közegészségügyi igazgatóság (román rövidítéssel DSP) napi szinten tartja a kacsolatot egymással, a prefektúrának alárendelt intézményként a közegészségügy jelentési kötelezettséggel bír. Decemberben a prefektusi kollégium elé vitt beszámolóban Ágoston László igazgató a hivatal munkájának több aspektusára is kitér: tesztelésekre, oltásokra, ezek procedúráira, a járványos betegségek statisztikáira és személyzeti kérdésekre.
2021. december 28., 00:152021. december 28., 00:15
A DSP 2020-ban 9012 esetben tesztelt, idén háromszor annyi dolga volt, az elvégzett 26.342 tesztből 10.263 volt pozitív és 16.037 negatív. A járvány miatt a közegészségügyi igazgatóság eredetileg 46 fős személyzetét 9 személlyel megnövelték: visszahívtak nyugdíjból három orvost (közülük kettő járványtani szakember), hat személy pedig a papírmunkát és telefonos ügyfélszolgálatot végzi.
Általában hét közegészségügyi van a vonal végén, de amikor a napi 200-as esetszám sem volt ritka, az iskolák egészségügyi alkalmazottainak segítségére is szükség volt. Minden igazolt beteg esetében elvégeznek egy telefonos ankétot, aztán ezeket egy 10 tagú csapat veszi át, feltölti a CoronaForms informatikai applikációba, aminek az alapján a belügyminisztériumi alkalmazottak ellenőrzik az elkülönítésben és karanténban levő személyeket.
A statisztikából kitűnik, a járvány két éve alatt az idei október jelentette a csúcsot. Bár a megye lakossága szinte egyenlő arányban él városi, illetve vidéki környezetben, az esetek kétharmada a városokban fordult elő, vélhetően annak betudhatóan, hogy gyakoribbak az emberek közti érintkezések. A városközeli településeken is magasabb a megbetegedettek száma: Előpatakon, Kőröspatakon, Illyefalván, Árkoson, de Uzonban és Zabolán is – áll a jelentésben.
A közegészségügy már készül a járvány ötödik hullámára, amit az ünnepek generálhatnak, a lappangási időt beleszámítva ez január közepétől várható. Eközben a december 5-i keltezésű jelentés szerint – 1%-kal megelőzve Suceava megyét – az országos listán az utolsó előtti helyen vagyunk a megye lakosságának átoltottságát tekintve, ami 30%-os. A jelentés szerint a közösségi média terjesztette álhírek nagy mértékben felelősek ezért az állapotért, ami annak ellenére van így, hogy a DSP kiszállt cégekhez, öregotthonokba, gyermekotthonokba, mozgáskorlátozott személyekhez, sok községbe, és nem utasít vissza egyetlen oltási kérelmet sem. Olykor 4-5 fős személyzettel szállnak ki, és átlag 12 oltást tudnak beadni, ráadásul csupán ezek egyharmada első oltás.
Az oltások mellékhatásait illetően a 107.891 vakcina után 37 esetben jelentettek ilyet, ami 0,034%-os arányt jelent. Nagy az elmaradás az oltásokért járó értékjegyek terén, amelyekre csak Sepsiszentgyörgyön 9000 személy jogosult, de eddig a költségvetési keret híján csak 5930 jegyet sikerült kiosztani. Közben a hatóság más betegségek felbukkanását, terjedését is nyomon követi, például a felső- és alsó légúti megbetegedésekét, a sárgaságét (amiből 2020-ban kiugróan sok volt, 193 eset), a tuberkulózisét, (amelynek esetszáma szintén háromszoros), de a rühességet, bárányhimlőt, kanyarót is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!