
Találkozón vettek részt hétfőn a kormánykoalíció tagjai, amelynek témája a 2021-es állami költségvetés megalkotása volt.
2021. január 25., 15:232021. január 25., 15:23
Florin Cîțu miniszterelnök hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a 2021-es költségvetési törvény két területre fókuszál majd: a beruházásokra, illetve az egészségügyre.
"Még tart a világjárvány, nem szabadultunk meg tőle, és ehhez hozzájött még az oltási kampány is, tehát a költségvetés megalkotása ebből az alaphelyzetből indult ki" - mondta Cîțu.
A költségvetés megalkotásának egyik kényes pontját a nyugdíjemelés képezi. Miután tavaly 40 százalék helyett 14 százalékkal emelkedett a járandóság, kormányzati források szerint idén csupán az inflációnak megfelelő, legtöbb 3 százalékos növekedés várható.
A koalíciós partnerek legalább 8 százalékos emelést szeretnének, amely szeptembertől lépne életbe.
A 2021-es nyugdíjköltség így is közel 8 milliárd lejjel magasabb az előző évhez képest - nyilatkozta Florin Cîțu, hozzátéve, hogy a nyugdíjak indexálása a hatályos jogszabályok mentén fog történni.
A kormányfő hétfőn arról is beszélt, hogy módosítani kell az közalkalmazotti bértörvényt, annak érdekében, hogy az állami intézmények hatékonyabban működhessenek, illetve, hogy a jövedelem a teljesítmény függvényében nőhessen. Florin Cîțu szerint ugyanakkor a nyugdíjtörvény is módosításra szorul, hogy a nyugdíjalapba befizetett hozzájárulást vegye figyelembe.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az idei költségvetés még az érvényben levő jogszabályok értelmében kerül megalkotásra
Ami a bérpótlékokat illeti, Florin Cîțu elmondása szerint a kormány még nem végzett azok helyzetének kielemzésével.
"Két évre kiterjedő reformról van szó. Az elfogadásra kerülő reformok többségének 2022-ben lesz érezhető a hatása" - fogalmazott a miniszterelnök.
(Digi24)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!