Fontos lépés a wellnessközpont létrejöttéhez

Szabó Barbara

2020. december 17., 00:042020. december 17., 00:04

– A helyi tanács pénteki ülésén hagyta jóvá a Novelty AE bukaresti tervezőcég által készített előtanulmányt. Ezt megelőzőleg elkészítettük és elfogadtuk a kiszemelt terület városrendezési tervét, majd költségvetési fedezetet biztosítottunk, lebonyolítottuk a közbeszerzést, illetve szerződést kötöttünk az előtanulmányt készítő céggel – mondta el Gyerő József polgármester.

A tanulmány tartalmazza a beruházás pénzügyi, gazdasági mutatóit, a javasolt architekturális, szerkezeti, gépészeti, tereprendezési megoldásokat.

– Az előző években módosítottuk a fürdőközpont helyszínét, így a sípálya melletti háromhektáros terület két hektárán épülne a fürdő, a maradékot pedig szállodaépítés céljából bérbe adnánk – részletezte az elöljáró.

A tanulmány szerint a fürdőközpont épülete minden korosztály számára kihasználható lesz: a hegyekre néző látképet kínáló, 3100 négyzetméteres alapterületű épület négy szinttel (alagsor, földszint, 2 emelet) rendelkezik majd. Többek között különböző mélységű, benti és kinti, édesvizű és ásványvizes medencék, vízi csúszdák, szauna, mofetták, nyugágyak, vízi játszótér várja majd a helyi lakókat és turistákat.

Az épület mellett kültéri szabadidős tevékenységeket is lehet folytatni, zöld- és pihenőterületek, többfunkciós sportpálya áll majd rendelkezésre, az odavezető út és a parkoló is biztosítva lesz. A szabadtéri medencék mellett napozóágyakkal, -ernyőkkel és asztalokkal ellátott pihenőket terveznek, valamint árnyékoló felülettel ellátott függőágyakban is relaxálhatunk. Az épület kialakításához olyan természetes színeket, anyagokat használnak, amelyek kromatikusan illeszkednek a tájhoz. A tanulmány javaslatai ötletes, eredeti és szakszerű módon helyezik előtérbe, használják ki és mutatják fel Kovászna természeti adottságait, valamint gyógytényezőit.

– Hosszú út áll előttünk, hiszen hátra van még a szükséges pénzalapok előteremtése, és 12 millió euró óriási összeg. Még ebben az évben előterjesztjük a tanulmányt, illetve a forrásigénylési kérelmet a Gazdasági Minisztérium Turisztikai Főigazgatóságára, valamint az Országos Beruházási Ügynökséghez. Remélem, a következő év közepéig az illetékesek elbírálják a pályázatot, és aláírhatjuk a finanszírozási szerződést. Ebben a szakaszban számítok a parlamenti képviseletünk segítségére – emelte ki Gyerő.

Hozzátette, B és C terven is gondolkodnak, de a legmegfelelőbb mindenképpen a jelenlegi elképzelés volna. A kivitelezéshez, működési feltételek megteremtéséhez szükséges közműbővítés az önkormányzatot terheli, tehát az önrészt és az el nem számolható költségeket helyi alapokból kell előteremteniük, ami számottevő kihívásnak ígérkezik. A tanács által elfogadott tanulmány megemlíti azt is, hogy a központ működtetéséhez 60 állandó alkalmazottra lesz szükség, a személyzetet a nyári szezonban – 4 hónap évente – további 14 fővel bővítenék.

– Hiszem, ha valóra válik az álmunk, az a város és a megye büszkeségeként szemléletváltást hoz majd a település és a térség turizmusában – bizakodik az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés