
Orbán Ágota Kézdivásárhelyen született és nevelkedett, majd 2017-ben Kolozsváron diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán, a mesterképzést Budapesten végezte 2019-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Klinikai és Egészségpszichológia szakirányán.
2020. október 02., 00:112020. október 02., 00:11
2018-ban indította el a barátjával, Udvari Zsolttal a Wellbeen nevű mikrovállalkozást, egy olyan internetes platformot, amely pszichoedukációval és mentális egészségfejlesztéssel foglalkozik. Erről és a fiatalokat ért gondokról beszélgettünk.
– Mi a Wellbeen, mit tűztetek ki célul vele?
– Lassan három éve már, hogy hobbiként indult ez a projekt. Akkor az volt a cél, hogy a stressz tüneteiről, megjelenési formáiról és a stresszbetegségekről beszéljünk úgy, hogy minden korcsoportnak hasznos legyen. Emellett az is cél volt számomra, hogy folyamatosan kipróbáljam azokat a módszereket, amikről beszélünk, kísérletezzek, és személyre szabjam azokat. Nem utolsósorban pedig szeretnénk leépíteni azokat az előítéleteket és berögződéseket, hogy „a stresszt fölösleges kezelni”, vagy „ez már hozzátartozik a hétköznapokhoz” és „a segítségkérés, az gyengeség”. Az évek során egyre több témakör jött be, amiről úgy gondoltuk, fontos beszélni, mint például a mentális egészség fenntartása a hétköznapokban, a lelki ellenálló képesség fejlesztése, munka–magánélet egyensúly, továbbá az elmúlt időszakban konkrét stresszcsökkentő technikákkal is bővült az oldal, amit bárki beépíthet a hétköznapi rutinba.
– Milyen további terveitek vannak?
– Napról napra bővül új dolgokkal a vállalkozás fejlesztésének a listája. Szeretnénk minél több gyakorlatorientált tréninget, műhelymunkát szervezni. Az érintett témákat is szeretnénk kiegészíteni olyan elemekkel, amelyek egyre nagyobb figyelmet kapnak a hétköznapok során, mint például a tudatos közösségi média használata, vagy ezen felületek hatása a jóllétünkre. Amint a helyzet is engedi, tervezünk pályaorientációs napokra eljutni az iskolákba és megszólítani minél több diákot. Még az elején vagyunk ennek az útnak, és izgatottan várjuk, hová tudunk fejlődni.
– Miért fontos, hogy a fiatalok felfigyeljenek és foglalkozzanak az őket érintő gondokkal?
–A hétköznapok során néha észre sem vesszük milyen stresszorok, ingerek érnek minket, így legtöbbször, amikor betelik a pohár, akkor reagálunk. Minden életszakaszban megvannak azok a kihívások, amelyek megoldásra várnak, amelyek felkészítenek a következő nagyobb mérföldkőre. Amennyiben ezekkel nem foglalkozunk, akkor egy idő után megoldhatatlannak tűnhet a helyzet. Szerintem szükséges már kiskortól egy rugalmasságot kialakítani a nehézségekkel és bizonytalanságokkal szemben. Minél hamarabb kialakítjuk ezt a hozzáállást, annál gördülékenyebben vesszük majd az akadályokat, és könnyebben reagálunk rájuk.
– Mi a legnagyobb gond, amely egy fiatal életében jelentkezik napjainkban?
– Mindenki másképp éli meg ugyanazt az élethelyzetet, más a toleranciaküszöbe és a megküzdési stratégiája. Úgy gondolom, nem lehet általánosítani egy problémára, viszont néhányat megemlítenék, amiről úgy gondolom, hogy egyre gyakrabban megjelenik. Folyamatos frusztrációt okozhatnak a magas elvárások, amelyeket vagy mi magunknak állítottunk fel, vagy másnak szeretnénk megfelelni. Emellett a közösségi média is torzíthat a valóságon, és a másokkal való összehasonlítás elégedetlenséget, önértékelési problémákat okozhat, ami önbizalomhiányhoz vezethet. Továbbá megemlíteném még a kudarcélmények kezelését is, hiszen minden élethelyzetben vannak olyan kihívások, amelyek nem sikerülnek elsőre, a mi tapasztalatunk alapján többeknél tanult tehetetlenséghez vezethet, így meg sem próbálják másodikra.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!