
Idén a szépmezői kutyamenhely működtetésére hirdetnek licitet: a kiírásáig 3 hónappal hosszabbította meg a sepsiszentgyörgyi városvezetés azt a szerződést, amellyel eddig a Tega Rt. köztisztasági vállalatot bízta meg a menhely adminisztrálásával.
2022. január 05., 00:102022. január 05., 00:10
Máthé László, a Tega Rt. vezetője elmondta, sikeresnek könyvelik el a tavalyi évet: összesen 1386 látogatót fogadtak, többek között óvodás-iskolás csoportok is ellátogattak a menhelyre, ilyen módon is népszerűsítették a kóbor kutyák örökbefogadását. Egy esztendő alatt 214 kutyát sikerült örökbe adni, az utcáról pedig az említett időszakban 309 ebet fogtak be, továbbá újabb kennelekkel is bővítették a menhelyet, így ezek száma már 145-re rúg.
Kiderült, hogy az utcán kóborló kutyák száma a statisztikák alapján csökkenő tendenciát mutat, az Őrkő negyedből is egyre kevesebben kérnek segítséget támadó, gazdátlan ebek miatt.
– Idén jár le a menhely működtetését szabályozó szerződésünk, jelenleg 3 hónappal hosszabbítottunk. Felkérés esetén tovább folytatjuk a munkát. Természetesen a licit kiírásáig sem áll le az élet, így a menhelyen 4 újabb térmegfigyelő kamerát szerelnénk fel a már meglévő 4 mellé. Erre azért van szükség, mert számos rongálás, visszaélés történik a létesítmény félreeső elhelyezkedése miatt. Szeretnénk biztonságosabbá tenni a menhelyet. Sajnos, még mindig szép számban akadnak olyanok, akik az éjszaka leple alatt zsákba, nejlonzacskóba belekötve teszik le a kutyákat a menhelyen, azokról nem is beszélve, akik nemes egyszerűséggel behajítják a kerten a szegény állatokat, majd odébbállnak. Az ilyen és hasonló esetek megfékezése a célunk – részletezte Máthé.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!