Focistapalánták kerestetnek

Toborzásba fogott a 2006-ban alakult Kézdivásárhelyi Labdarúgó Iskola: a céhes városi önkormányzat és sportiroda által működtetett utánpótlás-nevelő intézmény 2012–2015 között született gyerekek jelentkezését várja.

Bartha Zsófia

2020. december 16., 00:132020. december 16., 00:13

A minőségi képzésért Csengeri Attila UEFA B licences edző felel, aki 18 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött vállalja a leendő focisták tudásának megalapozását.

A már 14 éve jól működő Labdarúgó Iskola fő célja a helyi utánpótlás kinevelése, illetve a folytonosság biztosítása. 2006-ban épp szünetelt a labdarúgó utánpótlás-nevelés a városban, ennek pótlására hívták életre az iskolát Kocsis Zoltán sportiroda-vezető és az akkori polgármester, Török Sándor kezdeményezésére. „Hatéves kortól fogadjuk a gyerekeket, ekkor már nagyon fogékonyak, így fontos, hogy olyan technikai, taktikai alapot sajátítsanak el, amely a későbbiekben hasznukra válik” – részletezi Csengeri Attila, hozzáfűzve, hogy ebben a korban nem utolsósorban a labdarúgás megszerettetésére fekteti a hangsúlyt.

Az utánpótlás-nevelés hosszú és felelősségteljes folyamat – vallja Csengeri, tanítás szempontjából minden életkornak megvan a maga prioritása, ezért fontos a szakmai irányelvek követése, a lépésről lépésre történő, a korosztálynak megfelelő képzés. Több generáció is kinőtte már a Labdarúgó Iskolát, ahol hatévestől 12 éves korig foglalkoznak a kisfocistákkal, akiket ezt követően átadnak a helyi labdarúgó-egyesületnek, a KSE-nek. Olyan neves labdarúgók tanulták itt a sportág alapjait, mint a Puskás Akadémia kiváló támadója, Tamás Nándor, a Sepsi OSK-nál bizonyító, jelenleg Nyíregyházán foglalkoztatott Fejér Béla, a magyar NB II-ben futballozó Pászka Loránd, a futsal válogatottságig jutó Gáll Attila és Rancz Attila, illetve a Sepsi OSK II-őt erősítő Kocsis Norbert.

A focistapalánták kiváló edzési körülmények – sportcsarnok, műfüves és füves pálya – közepette készülnek heti három alkalommal, rendszeresen külföldi és belföldi tornákon vesznek részt, illetve hagyományosan indulnak a megyei korosztályos bajnokságokban.

Csengeri Attila Brassóban végzett a Testnevelési Egyetemen, ahol labdarúgásra szakosodott, testnevelő tanárként Martonfalván, majd a Nagy Mózes Elméleti Líceumban dolgozott, az NMSK labdarúgó-szakosztályának edzőjeként is tevékenykedett. Háromszor irányította a megyei utánpótlás-válogatottat a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által szervezett tornákon, idén ez meghiúsult a járvány miatt, minden utánpótlás-kiírást egy évvel elhalasztottak. UEFA B licences edző, akiben megvan a tudásvágy, érdeklődik az újdonságok iránt, rendszeresen részt vesz a FRF és a Puskás Akadémia által szervezett továbbképzőkön, minden alkalmat megragad a tanulásra, mint mondja, fontos napirenden lenni a szakmai modern irányelvekkel, ahhoz, hogy naprakész tudásanyagot tudjon átadni tanítványainak.

Az érdeklődők a csengeriattila@yahoo.com e-mail-címen, vagy a 0721.367.717-es telefonszámon jelentkezhetnek a csoportokba, vagy kérhetnek bővebb információkat a Labdarúgó Iskolánál zajló tevékenységről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés