Félszáz műterem kapui nyílnak meg virtuálisan az érdeklődők előtt

Mi köthet össze olyan, elsőre hétköznapinak tűnő helyszíneket, mint egy bérház földszinti kislakása, egy üzletház VI. emeleti bérleménye vagy egy földalatti köztér? Elárulom: mind az alkotás különleges atmoszférájú színterei, ahova egy művészeti séta alkalmával bepillantást nyerhetünk. Olyan alkotókkal és műveikkel találkozhattok, akik művészete más-más motívumrendszert és technikát alkalmaz, ezeken keresztül szólítanak meg és bűvölnek el minket: alkotásai, műtermei és gondolatai közt teszünk egy nagy ívű utazást.

A séta során a Művészeti Kalauz iránytűt jelent – ahhoz, hogy a festészet, szobrászat textilművészet változatos arcait ismerhessük meg: felsejlő természeti jelenségek hívnak minket belső utazásra, társadalmi lenyomatokat fedezhetünk fel ember és környezetének vagy éppen saját lelkének viszonyáról. Mindeközben felfedezzük azt is, hogy az ecseten kívül milyen eszközöket használ egy képzőművész.

A Művészeti Kalauz révén félszáz műterem kapui nyílnak meg virtuálisan az érdeklődők előtt, három nyelven tekinthetnek be a jelenlegi erdélyi képzőművészet egy jelentős szeletébe. „Olyanok ezek az alkotások, egy közismert hasonlattal élve, mint a külön-külön ragyogó csillagok, amelyek egymás fényét, ragyogását a maguk fényével, ragyogásával nem halványítják, hanem együttesen részesei, ugyanakkor alakítói ennek a csodálatos univerzumnak, ami a mi világunk, amelyben élünk.

Ezek az alkotások egymás mellett, egymás fényében valamilyen szimbolikus jelentőséget kapnak éppen attól, hogy oda kerültek, ahova, és attól, ahogy feleselnek egymással, ahogy kiegészítik egymást, ahogy rímel az egyik a másikra, vagy, ahogy tovább viszi egyik a másik mondanivalóját, esetleg tovább gondoltatja azt. Csak nézzünk körbe, vagy jöjjünk be egyszer nyugodtan, amikor nem zavar senki, és hosszan álljunk meg egy-egy kiállított munka előtt, és próbáljuk megtalálni annak kérdéseit és válaszait. Ha egyre is rátalálunk, ami találkozik a miénkkel, máris megérte.

Mert a művészet – az igazi művészet – erről is szól, az állandó kérdésekről, az állandó válaszokról, a soha, de soha ki nem elégítő kérdésekről, és a soha, de soha ki nem elégítő válaszokról” – írja róluk Fekete Vince.