Felmondott a Transindex teljes szerkesztősége

"Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata" - áll a kolozsvári hírportálon publikált közleményben.

Székely Hírmondó

2022. február 15., 14:192022. február 15., 14:19

Amint a portálon közölt elköszönő írásban a szerkesztőség tagjai közölték, úgy érzik: a munkájuk teljességgel ellehetetlenült, és már nem tudják a legjobb szakmai tudásuk szerint ellátni azt a feladatot, amely a mindenkori szabad sajtó feladata lenne. Megjegyezték, a portál 23 évi működése során változott a csapat, de a portál képviselte értékek nem.

"Most sem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat" - írták.

Felidézték, hogy a portál közel fél éve a fennmaradásáért küzd egy politikailag meghatározott környezetben. Úgy vélték, hogy ebben a helyzetben a sajtó már csak két út közül választhat: "vagy kapitulál, és gyakorlatilag szócsőként működik tovább különféle politikai érdekek elvárásai szerint, vagy pedig megpróbálja ellátni a feladatát, viszont ez esetben azt kockáztatja, hogy ellehetetlenítik". Hozzátették: a Transindex újságírói az utóbbi utat választották, most pedig csomagolni kényszerülnek. Arról is tájékoztattak, hogy a többségi tulajdonos a portál eladására készül, ezért nem tudják, hogy mi lesz a Transindex további sorsa.

Erdély első magyar hírportálja 23 évvel ezelőtt jött létre. Impresszuma szerint a portált a Média Index Egyesület és a Média Net Kft. működteti. A portál felületén elérhető az Adatbank, az erdélyi magyar elektronikus könyvtár, amelyben szótárak, kronológiák, statisztikák és szövegtárak is helyet kaptak.

Amint a Krónika napilap korábban közölte: a portálnak 2015 novemberéig Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke volt a többségi tulajdonosa, ő azonban kilépett a kiadóból. A tulajdonosi háttér legutóbb 2018-ban változott, amikor Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó igazgatója vásárolta meg a portál tartománynevét birtokló Media Net Kft. 66,6 százalékos üzletrészét. A portál 2019-ig kapott jelentős összegű támogatást az erdélyi magyarságnak szánt román költségvetési források egy részét kezelő Communitas Alapítványtól. A 2020-as évtől kikerült azonban az RMDSZ által működtetett alapítvány ernyője alól.

Hajdu Áron, a Krónika napilap megkeresésére azt közölte: maga is a sajtóból értesült a szerkesztőség felmondásáról, és egyelőre nem tudja, hogy mi lesz a Transindex sorsa.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés