
Megnövekedett az ország jövőjébe vetett bizalom, és visszaesett a nacionalista és oltásellenes szólamokat hangoztató Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottsága az ukrajnai háború kezdete óta - állapította meg egy friss felmérés, amelyet kedden ismertetett a bukaresti sajtó.
2022. március 09., 13:242022. március 09., 13:24
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által március első hetében megkérdezett felnőtt román állampolgárok több mint 75 százaléka Oroszországot, 7,9 százaléka a nyugati országokat, 4,6 százaléka pedig Ukrajnát hibáztatja az ukrajnai háborúért, és csaknem 80 százalékuk egyetért az Európai Unió és az Egyesült Államok által Oroszország ellen hozott szankciókkal.
Remus Ștefureac politológus, az INSCOP alapítója szerint a mostani felmérés legmeglepőbb eredménye az, hogy egy hónap alatt csaknem megduplázódott - a februári 19,9 százalékról 35,9 százalékra emelkedett - azok aránya, akik szerint Románia jó irányba halad. Igaz, a megkérdezettek többsége - 55,3 százaléka a februári 77,1 százalékhoz képest - még mindig úgy gondolja, hogy Romániában rossz irányba mennek a dolgok.
Ștefureac úgy vélekedett, hogy Ukrajna kétségbeesett helyzete a - szerinte pesszimizmusra hajlamos - románok egy részében tudatosította azt, mekkora szerepe van az ország európai, euroatlanti elkötelezettségének a béke és biztonság megőrzésében. Szerinte ugyanakkor érzelmi okok is szerepet játszhattak a lakosság várakozásainak pozitív elmozdulásában, hiszen ebben az időszakban az emberi jóság, az ukrajnai menekültek támogatására irányuló példás összefogás megannyi jelével találkozhattak a megkérdezettek.
Ami a pártpreferenciákat illeti, a legtöbben (32 százalék) továbbra is a kormánykoalíció legnagyobb pártjára, a Szociáldemokrata Pártra (PSD) voksolnának, a többi párt által szélsőségesnek tartott AUR viszont lecsúszott a második helyről, ahova a tavaly őszi elhúzódó kormányválság és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos társadalmi elégedetlenség nyomán tavaly decemberben jött fel.
Ha most rendeznének választásokat, a bukaresti nagykoalícióban részt vevő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) végezne a második helyen: a PNL-re a megkérdezettek 19,9 százaléka voksolna, míg az AUR a februári 22,4 százalékról 18,9 százalékra esett vissza. A tavalyi kormányválságot előidéző, rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) nem hozta vissza a mélyrepülésből az AUR visszaesése, az USR támogatottsága csak néhány tizeddel, 10,8 százalékra emelkedett.
A kormánykoalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatottságáról az INSCOP most nem közölt friss adatokat.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!