
A szenátus védelmi bizottságának elnöke, Nicoleta Pauliuc a felsőház plénumának hétfői ülése után a sajtóval közölte: fel fogja jelenteni a rendőrségen Diana Şoşoacă szenátort a maszkviselet elmulasztása miatt.
2021. november 23., 09:222021. november 23., 09:22
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa elmondta, videofelvétellel tudja bizonyítani a szenátortársa szabályszegését.
Nicoleta Pauliuc már korábban, a felsőház ülése közben riasztotta a rendőrséget a 112-es egységes segélyhívó számon, mert a teremben tartózkodó szenátorok közül többen nem viseltek maszkot. Meg is érkezett a helyszínre egy civilbe öltözött rendőr, aki a házszabály értelmében csak a háznagyok jóváhagyásával léphetett volna be az ülésterembe, hétfőn azonban a szenátus egyik háznagya sem tartózkodott a parlament épületében - mondta el Nicoleta Pauliuc.
"A szenátor asszony pedig nem volt hajlandó elhagyni a termet, hogy találkozzon az állami hatóságok képviselőivel. A parlamenti igazolványa mögé bújt" - jelentette ki a szakbizottsági elnök.
Nicoleta Pauliuc közölte, hogy nem hagyja annyiban az ügyet, kedden írásos feljelentést tesz a rendőrségen Diana Şoşoacă ellen.
A PNL politikusa a plénum ülésén is felszólalt és szóvá tette: a parlament nem várhatja el az állampolgároktól a törvények betartását, ha a törvényhozók maguk megszegik a jogszabályokat.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!