Félelem

Az éjszaka közepe volt, és kilátástalannak tűnt minden. A barátok sem jöttek el, de ők mégis elindultak. Az asszony bekapcsolta a rádiót és a navigációs rendszert. Egy kellemes női hang szólalt meg: „A következő sarkon forduljon jobbra, majd megint jobbra, aztán hajtson a körforgalomig egyenesen.” Utána csend lett, csak a rádió szólt. Majd hirtelen ismét a robothang: „Forduljon vissza! Forduljon vissza!” Az asszony közbevágott: Állj meg, mert a GPS elvesztette a jelt, és összezavarodott.

A férfi félrehúzott, közben szólt a rádió, a zuhogó eső hangja egyre erősödött, a GPS összevissza beszélt. Hátul a kislány motyogott valamit, mindketten rámordultak, hogy nem értik, mit mond…

Újra csend lett. Az eső alábbhagyott, a kislány a hátsó ülésen elaludt. Már túljutottak a Kárpátokon, amikor virradni kezdett. A felhőfüggöny szakadozni kezdett. Hirtelen felbukkant keleten a napóriás vörös korongja, és szembesütött. Mintha szégyenkezne valamiért. Az autópálya végtelene megnyílt a kék autó előtt.

A szállás jó volt. Az ajtó előtt egy hatalmas fügefa nyújtózkodott a tető fölé. Kimentek a partra sétálni. Furcsa volt, mert otthon sosem szoktak. Szinte orkánszerűen fújt a szél, a hullámok nagyok voltak. A kislány félt tőlük. A férfi megjegyezte, hogy mindenütt sok a szemét.

– Miért kell mindig mindent elrontani? Neked semmi nem tetszik! – szólt az asszony, de közben tudta, hogy a férfi nem akarta ezt az utat, ő erőltette rá, kárpótlásul egy másikért.

A férfi nem szólt, elfordult, és rágyújtott egy cigarettára. Közben arra gondolt, hogy jólesne most egy hideg sör.

A víz kellemesen meleg volt, ennek ellenére csak itt-ott lehetett látni egy-két fürdőzőt, biztosan a nagy hullámok miatt, gondolta. Élvezte a hullámok ringatását, közben a feleségét figyelte a kitérített pokrócon, és a kislányát, aki a parton kagylókat gyűjtött. Hirtelen minden eltűnt a szeme elől. Úgy érezte, megfullad. A víz alá került. Levegő után kapkodott, de csak a sós tengervizet nyelte. Nem emlékszik, mennyi ideig tartott ez… Aztán egy újabb hullámlöket a talpa alá tolta a homokos talajt. Az asszony még mindig a pokrócon napozott, a kislány már a fejük fölött elhúzó repülőt nézte, és valamit kiabált feléje.

Hazaértek.

– Féltem ettől az úttól – mondta a férfi.

– Tudom – válaszolta az asszony, és hosszasan átölelték egymást.

Peti Botond