Fel kell lépni ellene!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2022. február 16., 00:042022. február 16., 00:04

A meleg közösség tagjai méltóságának megsértése miatt emelt vádat a finn államügyészség 2020-ban Päivi Räsänen parlamenti képviselőnő, volt finn belügyminiszter ellen, amiért közösségi oldalán egy kép formájában megosztotta Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 1:24-27. versét. A hatóság szerint ugyanis a bibliai szöveg szó szerinti idézése „sértette a homoszexuálisok egyenlőségét és méltóságát”. A Twitter-bejegyzés az Evangélikus–Lutheránus Finn Egyház egy 2019-ben szervezett Pride felvonuláshoz való csatlakozását kritizálta.


A vádpontok számát időközben háromra bővítették. Ennek oka, hogy a kereszténydemokrata politikus egy 2004-ben közreadott írásában szexuális anomáliának nevezte az egyneműek kapcsolatát, és amellett érvelt, hogy az ember férfinak és nőnek teremtetett. Bibliai alapon nyugvó állítását pedig 2018-ban a televízió nyilvánossága előtt is megismételte. Az orvosi végzettségű, ötgyermekes családanyát végül kisebbségek ellen elkövetett bűncselekmények gyanújával állították bíróság elé. Az első tárgyalás 2022. január 24-én, a második és egyben az utolsó február 14-én zajlott Helsinkiben. Az akár 2 év börtönbüntetéssel is járható ítélet kihirdetésére március 30-án kerül sor.


Itt tartanak hát a demokrácia, valamint emberi jogok védelmezőjeként tetszelgő, de valójában azokat egyre gyakrabban megsértő Nyugat–Európában. Ezt hozta a balliberálisok által uralt brüsszeli politika. Isten és a természet rendjének a tagadását, a keresztény értékrendet vallók indulatos támadását és legújabban a büntetőjogi felelősségre vonásukat is. Ez pedig tűrhetetlen, elfogadhatatlan és megengedhetetlen.


Tűrhetetlen, elfogadhatatlan és megengedhetetlen, mert az ókor óta nem volt arra példa, hogy valakit keresztény mivoltáért üldözzenek. Hite megvallásáért, a Biblia állításainak és tanításainak a terjesztéséért. Tűrhetetlen, elfogadhatatlan és megengedhetetlen, mert a tudatosan elindított és egyre nagyobb méreteket öltő folyamat végkifejlete az emberiség tetemes részét kitevő jézuskövetők létét veszélyezteti. Hiszen az egyneműek Finnországban 2014-ben engedélyezett házassága nem terem utódokat, hosszú távon kipusztuláshoz vezet. Éppen ezért határozottan fel kell lépni ellene! 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés