Fejfáinkról köszön a múlt

Érdekes, ám csak keveseket érdeklő kiállításmegnyitó helyszíne volt pénteken a baróti művelődési ház Bodosi Dániel-terme. Két értékőrző magánszemély, Bogár Sándor és Polóny Levente az egész Kárpát-medence területéről származó fejfagyűjteményüket mutatták be a közönségnek, beszéltek a különböző táj­egységek fejfáinak jellegzetességeiről, a rájuk faragott minták jelentéseiről.
A két gyűjtőnek sajnos arról is szót kellett ejtenie, hogy megannyi szép más hagyományunkkal egyetemben ez az évszázados és a világon egyedül csak a magyarságra jellemző szokás is kiveszőfélben van, ma már csak elvétve állítunk fejfát halottainknak. „A régi temetőket fejfákkal és múltunkkal együtt sok helyt felszámolják” – mondták.
Erdővidéken például régebb minden faluban szokás volt fejfát állítani a halottnak, de ma már csak Erdőfülében él ez a hagyomány, továbbá azokon a településeken, ahol még vannak, akik kopjafákat faragjanak. A kiállításon erdőfülei, apácai, alsórákosi fejfák is láthatók, a gyűjtőket annak idején a 2012-ben fiatalon elhunyt baróti Buksa Jenő kalauzolta az erdővidéki temetőkben, így, mint elhangzott, a mostani kiállítással az ő emlékének is adóznak.
„A fejfákra valamikor egységes jelképeket faraghattak Kárpát-medence szerte, a különböző tájegységek fejfáin ma is sokszor szembetűnő a hasonlóság” – hangzott el. Így például a Szilágyságban a gyermekek fejfáit világoskékre vagy fehérre festik a mai napig, ahogy az erdővidéki Apácán avagy Alsórákoson is a fiatalon elhunytak fejfáira jellemzőek az élénkebb színek, míg az időseknek általában fekete színnel festett fejfát állítottak. Hasonlóképpen az is egységes volt, hogy a női fejfák tulipánban, míg a férfiaké gombban végződtek.
„Temetőink mai napig őrzik református őseink még álló sírjeleit, melyek száma rohamosan fogy az idő múlása és az emberi tényezők okán. Míg a katolikusok sírjelül keresztet állítanak, állítottak, addig a reformátusok kő- és márványobeliszket vagy fejfát helyeztek elhunyt hozzátartozóik hantjára. A fejfa, mint a szó is jelzi, fából készült, fejhez állított sírjel. A fejfák formailag, méretüket és anyagukat tekintve tájegységenként, sőt falvanként változnak, mégis felfedezhető bennük egy valamikor egységesen használt jelrendszer, mely utalhatott az elhunyt nemére, korára, társadalmi helyzetére, foglalkozására.
Ahogy a magyar református művészet többi megnyilatkozásai (például úrasztali terítők, kazettás mennyezetek, fatornyok stb.), úgy a fejfák is magukkal hordozzák a földi élet mulandóságának tudatát, a feltámadás és az örök élet reménységét, a mély, erős hitnek és az ősi időkből hozott, azóta csiszolódott népi ízlésnek az ötvözetét” – olvashattuk a kiállításon, melyet Nagy Kopeczky Annamária, a művelődési ház referense nyitott meg, elmondva, hogy az két hétig látogatható, csoportoknak a gyűjtők által készített dokumentumfilmet is levetítik. <<