
A cigányblokként ismert tömbház mögé fásszíneket építenének – tudtuk meg Benedek-Huszár János polgármestertől. A beruházás a ROMACT Romania program keretén belül valósulna meg, mely az Európai Uniónak a romák felzárkóztatását célzó programja. A mintegy 15 ezer eurós beruházás egyharmadát finanszírozná az EU, a többi pénzt helyi forrásokból teremtenék elő.
2021. november 25., 00:202021. november 25., 00:20
A tömbházban 41 lakrész található, ebből 28-at bérelnek a tanácstól az ott lakók, akik a téli fűtést javarészt fával oldják meg. A ROMACT Románia szerint negyven lakrészben fűtenek fával, tehát szinte az egész blokkban. Közleményükben az áll, hogy az eddigi raktár tűz- és fertőzésveszélyes gócpontnak bizonyult, ezért azt 2021 tavaszán lebontották, és szükségszerűvé vált egy új raktár építése, betonalappal és fémszerkezettel. „A raktár építésének már decemberben nekifognának, és tavasszal folytatnák” – hangsúlyozta Barót elöljárója.
A tömbház mögötti teret, mint az fotónkon is látható, jelenleg többnyire parkolónak használják, de szeméttároló kukáktól elkezdve minden is található a helyszínen, ami eléggé lehangoló látványt nyújt.
A ROMACT programot 700 ezer euró értékben még 2013-ban indította el az Európai Tanács és az Európai Bizottság, azzal a céllal, hogy segítsék a romák társadalomba való beilleszkedését Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Olaszországban és Szlovákiában, mely országok mindegyikében jelentős roma közösségek élnek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!