Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. december 18., 00:092020. december 18., 00:09
Nem mondhatnám, hogy annyi mindent felhoztam a talpunk alatt levő földterület megmentésére, hiszen annyi mindent megérdemel(-ne) a híres dalban is szereplő vén Európa, a büszke nő. Vittem róla honi híreket Amerikába 2006-ban, vittem könyveket, hogy látva lássanak bele erdélyi magyar sorsunkba. Hazajöttem aztán, és boldogan öleltem, könnyeztem meg imáztam magamban és templomainkban. Pár nappal később az 1956-os magyar forradalom hazai, háztáji fegyveres leverése, sokak halála és még több igazság megvilágosodása vett ismét körül. Az átokként számon tartott Gyurcsány-kormány fegyverrel lövetett közénk. Pedig csak kivonultunk emlékezni.
Az átok nem vonul ki Európából máig sem. Székely ifjak börtönben, Pesten a kilőtt szem nem gyógyul, és a vén Európa, a büszke nő egyre inkább fájós... Ismét fordulok vigaszért, most éppen Wilfried Martens államférfihoz, politikai vezéregyéniséghez, hiszen ő többször is írásba adta, Európánkat rendbe kellene rakni, és rendben őrizni jó hagyományait. „Ki kell dolgozni egy olyan biztonságpolitikát, mely garantálja a biztonságot és a békét.” Vaskemény igazság. És: tervbe kell venni az egységes védelmi politikát...
Törvényszerű, szinte reflexszerű a kérdésünk: mi, magyarok hová állunk abban az egységben? De sietünk tovább a nagyszerű elképzelés igazával. „A helyi önkormányzat pedig az állampolgárok jogát jelenti ahhoz, hogy a legteljesebb mértékben maguk intézzék a maguk helyi ügyeit.” Ez a könyv Az egyik és a másik Európa, Püski Kiadó, Budapest, 1996, ford.: Beke Mihály András.
Ne nevezzük sóhajok közepette ősi Európának az itteni 1990-es éveket! Inkább azt kutassuk a mában, hová tűntek ezek a törvénybe iktatott európai igények. Hogyan végezhetnek fajüldözést olyan gőgben és szegénységben vergődő fasisztoid országok, mint Románia, Szlovákia, Ukrajna... és mások Európában? Miféle csürhe bérencpolitika hívja, tereli és fizeti ide a vadidegen milliókat ágyunk, asztalunk, háztetőnk és temetőink fölé?
Soros és hasonszőrű társai azt mondják, a migránsok között vannak biz’ agysebészek, tudós dalnokok is... Na, így lenne jó! Az agyament, hibbant politikusokat migráns tudósok kezeljék ám! Mi, Európa fiai álljuk az orvosi költséget, a sarat... Míg fölgyógyul vén Európánk, a büszke nő...
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!