
A kézműves hagyományok ápolását, őrzését zászlajára tűző, székelyudvarhelyi Artera Alapítvány évértékelő találkozót tartott szombaton Baróton, melyre nemcsak Erdővidékről, de Székelyudvarhely körzetéből, sőt távolabbról, például a Kolozs megyei Székről is érkeztek résztvevők.
2022. január 17., 00:172022. január 17., 00:17
A végig jó hangulatú, hasznos találkozó értékét emelte a baróti Bujka énekegyüttes bodosi népdalcsokra, valamint Iszlai Kamill Zsolt bodosi református lelkipásztor jelenléte, aki nemcsak áldását adta a találkozóra, de néptáncot is oktatott. Jelen volt feleségével együtt Benedek-Huszár János baróti polgármester is. A találkozó házigazdái a bodosi népviselet-készítő Dávid család tagjai voltak, akik nevében először Dávid Gyöngyike köszöntötte a vendégeket, hangsúlyozva a kézművesség mai világban betöltött fontos szerepét. Mint mondta, alkotni minden ember tud, ha akar, de egy igényesen elkészített, egyedi kézműves termék valójában az, ami kiemeli készítőjét a többiek tömegéből. Háláját fejezte ki az Artera Alapítvány vezetőjének, Lőrincz Zsuzsánna elnöknek, amiért az elmúlt évben is fáradhatatlanul munkálkodott hagyományainkért, kultúránkért, a kézműveseknek pedig fejlődést, jó előremenetelt kívánt, nem utolsósorban pedig azt, hogy biztos megélhetésre találjanak itt, a szülőföldjükön.
Ifj. Dávid Alpár népviselet-készítő a szakma fejlődésére, átalakulására tekintett vissza beszédében, úgy összegezve, hogy a hagyományos szakmák képviselői ma már nem tudnak csak egy irányvonallal foglalkozni, a megélhetés törvényt bont. „Bajban vannak a szakmák, mert nincs elég megrendelés” – hangsúlyozta. Ettől függetlenül úgy értékelte, az idősek át kell adják tudásukat, mert ha nem teszik, értékeink elvesznek – fogalmazott.
Iszlai tiszteletes legényes tánca és a Bujka együttes népdalcsokra után Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke értékelte nem csak az elmúlt évet, de az alapítvány eddigi tevékenységét is. Mint mondta, az 1999-ben létrehozott alapítvány gyökerei a saját családjában keresendők: édesapja ezermester volt a Székelyudvarhely melletti Máréfalván, ő gyerekkorának miliőjét hozta családjába is, amelyben aztán úgy vélték, tenni kell valamit a valódi értékekért. Eredeti céljuk az volt, hogy kimozdítsák a falvakon élő értékes, értékeket létrehozó embereket, számukra nyilvánosságot teremtsenek. Megszervezték a Míves Emberek Sokadalmát egy templomi búcsú alkalmával, így született meg az Artera Alapítvány. Az eltelt húsz évben aztán rendkívül szerteágazó tevékenységet folytattak, alkotótáborokat szerveztek, aztán akkreditált képzéseket, népművészeti akadémiákat, gyermekeknek élménytáborokat, felnőtteknek kézművesség-oktatást, stb.
„Csak hálát adhatok a Jóistennek, hogy 72 évesen is azt teszem, amit 20 évesen elkezdtem” – mondta a már fiatalon kisipari szövetkezetben dolgozó elnökasszony, felsorolva a tevékenységeiket támogatók hosszú listáját is. Megemlítette, hogy a kézműves szakmák fennmaradásának fontos alapja lenne, ha létrejöhetne Székelyföldön egy kézműves szakközépiskola, ugyanakkor a kézművesek számára létrehozott inkubátorházak, a fiataloknak tartott pályaválasztási tanácsadásban a kézművesség felé való orientáció fontosságát is kiemelte. „El kellene vinni műhelyekbe a fiatalokat, hiszen sokan nem találkoznak a kézműves lehetőségekkel” – mondta.
Benedek-Huszár János polgármester arra intett beszédében, hogy a kéz művészete, csakúgy, mint a természetes, helyi anyagok, de a helyi tudás is, javarészt a globalizáció miatt háttérbe szorultak, de még nem késő ezt a tudást újraértékelni, továbbvinni és továbbadni. A társalgással, tánccal folytatódó találkozó végén megegyeztek, hogy a következő értékelőt Farkaslakán tartják, a házigazda szerepét Papp Magda vállalta el.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!