Erdély kevésbé ismert kuriózumai (10.) Székelyföld Tibetje – I. rész

Tovább is sorolhatnám őket, de minek, amikor most csak Kommandó érdekel. Róla kell szólanom, habár nem tartozik a legkedvesebb helyeim közé, mert rendezetlen. Nem úgy, mint Látó Anna írónőnek, Kommandó szülöttének, akinek „hőse” csupán egy kis fekete pont a térképen, és mégis annyi embert elvarázsolt, olyan sokan megkedvelték, hogy híre-neve túljutott a Kárpát-medencén is.

Harminc év után, 2013-ban ismét hívott a különös település, és én elindultam megnézni, mivé lett ez idő alatt. A most 140 éves Kommandó története nem mindennapi. A turisták könnyű prédájának tűnő Háromszéki-havasok szívében rejtőzik 1000–1100 m magasságban, egy nagy, dombokkal koszorúzott fennsíkon, amely a megszólalásig hasonlít a Nemere-hegység alatt végigfolyó Veresvíz vagy a Lassúág lapos medencéihez. Zágon község tőszomszédjának, a tetszetős Palolcnak egyik külbirtokán létesült, a szép Laur-hegy (1268 m) nyugati lábánál.

A kommandói felföldön a Nagy-Bászka-patak csak andantéban ballag, mintha erőt gyűjtene a pár kilométerrel alább következő szurdokhoz, ahol szakadatlan küzdelmet vív nagy ellenségével, a kemény, kárpáti homokkővel. Ideje is, hogy egy kicsit csendesebben lépkedjen, hiszen a bölcsője fölött őrködő Zernye-havastól (1603 m), Szélkaputól (1534 m) és Basa asztalától (1647 m) már több mint 25 kilométert szaladt, hogy Kommandónál magába fogadhassa kisebb testvéreit, a Rozsdás-, Toplica- és Kupán (Halom)-patakokat.

A település Orbán Balázs idejében még nem létezett, ezért A Székelyföld leírásában nincs szó róla. A szálerdőktől övezett irtáson egyetlen kincstári ház állott, háromszögű homlokzatán a Grenzkommando felirattal, innen a későbbi falu neve. Nem volt az bizony székely határőr-település, mint ahogy egyes internetes blogokon hirdetik a mindent tudók, hanem csak egyszerű vámhely az Osztrák–Magyar Monarchia peremén. A 19. sz. közepén csak néhány finánc és határőr unatkozott az ember által ritkán járt helyen, mert a csempészek sem estek a fejükre, és messze elkerülték a vámhelyet, jobban ismerve az ősrengeteg titkos útjait, mint a hatalom emberei.

A monarchia a rendfenntartás ezen őskövületeit ott felejtette a birodalom legkeletibb szegeltében, és csak a trianoni békediktátum után tűntek el végképp Kommandóról. De ekkor már rég nem voltak egyedül. Ott zsivajgott, nyüzsgött körülöttük, és dolgozott látástól vakulásig Horn Dávid felvidéki zsidó fakereskedő fűrészgyárának hirtelen megjelent, sokféle nációból összesereglett proletáriátusa a szó legszorosabb értelmében. És ontotta az Erdélyi Erdőipari Részvénytársaság első és legnagyobb fűrésztelepe a roppant mennyiségű faanyagot Magyarország, Ausztria és Csehország felé. Hol voltak már ekkor a régi tulajdonosok, a Mikes grófok, báró Szentkereszthy Béla és Zathureczky Gyula elegáns, úri vadászatai, mert medve, nemes szarvas és minden más kárpáti vad bőven termett a háborítatlan ősrengetegben!

A hegységnyi erdőség utolsó tulajdonosától, Zathuretcky Gyulától Horn Dávid 1882-ben, 15.000 katasztrális hold (8850 ha) erdőbirtokot vásárolt. Kézfogásuk új idők jöttét pecsételte meg Erdélyben, mert addig csak a Tátrában léteztek fűrészgyárak. Az örökmozgó vállalkozó idejében olyasmi épült Kovászna és Kommandó között, amit adiotrgáfdig nem látott a világ errefelé. Csodájára jártak a hegyek közé felkígyózó kisvasútnak és az új mérnöki remekműnek, a kovásznai siklónak. A Lux Emil által tervezett nagyszerű alkotás, a gravitációs síklóvasút, 400 méternyi szintkülönbséget egyenlített ki minden egyes rönk vagy deszka szállítmány átrakásakor. Horn idejében szerelik fel a gyulafalvi József-gőzfűrészt (Pótsa József főispánról kapta nevét), és indul meg a Gábor-gőzfűrész a 7 km-el fennebb levő gyártelepen, Kommandón (Apor Gábor alispánról elnevezve).

Gyulafalva, Kommandó egyetlen szomszédja a Bászka- és a Györke-patak összefolyásánál létesült 1889-ben (Zathureczky Gyuláról elnevezve), és pár éven belül már villanyvilágítással rendelkezik, amikor még Brassóban csak gázlánggal világítják az utcákat! 1910 után Kommandó résztelepüléseként tartják számon, habár határaik soha nem érték el egymást. 1916-ban az Erdélyt minden oldalról egyszerre támadó román hadsereg miatt veszélyeztetett övezetnek nyilvánították, és több mint 700 lakóját kitelepítették. Trianon után a fűrészüzemet is leszerelik, így Gyulafalva teljesen elnéptelenedett. Ma még a temetője helyét sem tudnánk, ha nem jelölné emlékkereszt! 

Zsigmond Enikő