Erdély harangoz a mélyben

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2020. szeptember 28., 00:222020. szeptember 28., 00:22

Bizonyára sokan ráismernek e verssorra: Reményik Sándor az erdélyi, ha nem az egyetemes magyar lírai költészet egyik legmélyebbre ható, lelki megrázkódtatást és felemelő érzelmeket közvetítő alakja. A járvány miatt ki is esett emlékezetünkből, hogy születésének kerek évfordulóján méltassuk személyiségét, elkötelezett erdélyiségét, az anyanyelv, az iskola és a templom megóvását szolgáló, utolérhetetlenül következetes kiállását. 1890. augusztus 30-án született, s bár tehetsége révén a végveszély idején maga is továbbállhatott volna, ő maradt, itthon maradt.

Verseiben hangot is ad az eltávozottak iránti fenntartásainak, s az 1918–1919-ben született alkotásait közreadó gyűjteményének címe is éleslátással tör pálcát a helyben maradás, a fel nem adás mellett, ad hangot a megváltozott körülmények miatti megrendültség és kiábrándultság okozta kábultság feloldásáért folyó lelki küzdelem fontosságának. Már az is jelzi állásfoglalásának tudatosságát, hogy Végvári néven jegyzi ezeket az első költeményeket, s magát a kötetet is. Segítsetek! (Hangok a végekről) – ez a címe a közvetlenül a bukás, a feldarabolás után megjelent kötetnek, s erre a felhívó, tettekre késztető, a segélykiáltások zúgásának megértésére buzdító, segítségért Istenhez forduló szózat talál visszhangra a jóval később, 1935-ben megfogalmazott és erkölcsi mértékként is felfogható verssorban: „Halljátok! Erdély harangoz a mélyben!”

A Pásztortűz című irodalmi lap, amelynek elindításában és szerkesztésében nagy szerepet vállalt, kedves és keresett olvasmánya volt éveken át azoknak, akik az irodalomban, a művészetekben nem a zajos, ökölharcos kiállást keresték, hanem a kiegyensúlyozottságot, a néma, de dacos küzdelmet, a soha fel nem adott reményt. Az emberekben, de még Istenben is időnként csalatkozott, de emberi méltóságát mindvégig megőrizte, betegségében is példamutatóan elviselt szenvedései nem törték meg. Sajnos, már ideje sem volt teljes mértékben megízlelni az 1940-es visszatérés édes mámorát, egyéb mámorok segítették abban, hogy 1941. október 24-én véglegesen megpihenjen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés