Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. november 26., 00:122019. november 26., 00:12
Soha ilyen súlyos vereséget nem szenvedett a Szociáldemokrata Párt: a hivatalosan a liberálisok által jelölt, de nagyjából a teljes jobboldal által támogatott Klaus Iohannis minden három szavazatból kettőt megszerzett. Van tehát, amit ünnepelnie a szász nevű románnak, még ha a nagyarányú győzelem – egy része legalábbis – egészen biztos, hogy Liviu Dragnea és „méltó” utódja, Viorica Dăncilă ellen szólt.
Másik kérdés az, hogy egyáltalán nem tűnik bölcs dolognak, hogy még a választások után is egyféle bűnpártolással vádolják az szociáldemokrata párt szavazóit, akiknek volt képük „a büntetőügyesekre, az ország megrontóira, a népe ellenségeire” adni voksukat. Nem másért, csak – mint köztudomású – a népet nem lehet leváltani, és ezek a szavazók több mint hárommillión vannak, ami még ötven százalékot meghaladó részvétel mellett is, bőven több mint harminc százalék. Persze azt lehet mondani, hogy mit számít, ha „ők” hárommillión vannak, ha „mi” hétmillión vagyunk. Csakhogy ez a hétmillió szavazat most mind egyetlen jelöltre ment, ám egy parlamenti választásokkor például 15–20 felé fog eloszlani, és könnyen lehet, hogy a szocdemekből a stabil hárommillió szavazó ismét a legerősebb pártot csinálja.
Szóval nem becsmérelni kellene az embereket, hanem megszólítani, amihez azonban ki kellene lépni a gőgös, arrogáns, lekezelő hangnemből. És persze eredményeket kellene felmutatni, mert ez a kormány aztán igazán nem panaszkodhat arra, hogy az elnöki hivatal gátolja működését, hisz gyakorlatilag – az alkotmány mindennapos megszegésével – az államfő a kormánypárt de facto elnöke.
Helyi szinten pedig azon túl, hogy a liberálisok vezetői „csalódottságuknak” adnak hangot amiatt, hogy a magyarok nem mentek el szavazni, talán elgondolkodhatnának azon, hogy vajon milyen okuk volt erre. Kezdetnek például felüthetnének egy lexikont az L betűnél, és megnézhetnék, hogy mit ír a liberális címszónál. Ha annak csak felét betartották volna, vasárnap özönlött volna a magyarság jelöltjükre szavazni…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!