Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. február 06., 00:082019. február 06., 00:08
Az az igazság, hogy időnként, amikor a brassói magyar tévéadást nézem, az erdővidéki televízió műsorát böngészem, elbizonytalanodom: itt, Sepsiszentgyörgyön annyi a televíziós szakember, kezdve a műsorvezetéstől a riporterekig, az operatőröktől a műszakiakig, s még sincs saját tévéadásunk. Pedig volt, nem is akármilyen! Hogy végül mi vitte el az évekkel korábbi lelkesedést, mi okozta a sepsiszentgyörgyi lakásokba bevitt élő élet feldúlását, sokak számára talány.
Tény, hogy a sokáig népszerű sepsiszentgyörgyi televíziózás évekkel ezelőtt befuccsolt, s ma nincs még halvány remény sem arra, hogy újra beinduljon. Jól emlékszem Zágoni Aladár kísérletére, a mai Tanulók Klubjában hevenyészett stúdiójára, ahol ingyen, de rendkívüli elhivatottsággal próbálta életre hívni ezt a ma már nélkülözhetetlenné vált szolgáltatást, az első hírbemondó Bíró Blanka volt, és elkészültek, nézők elé kerültek az első műsorok. Aztán következtek a szép idők, Szalló László bátor lépése, Erdélyi Andrásék gazdag műsorrácsa, László Károly, Puki bácsi gyerekműsorai, András Sanyi ifjúságnak, gyerekeknek szóló fellépései, Matekovics János faggatózó beszélgetései, s a felsorolhatatlanul sok név, esemény, örömet okozó cselekedetek és gondokat felmutató összeállítások, a városnapok otthonról követhető képsorai…
A jó múltkor Csáky Ernő mérnök az általa összehozott kismúzeumba gyűjtötte össze a valamikori és mai tévéseket, igen erős mezőny jött össze, akikkel akár ostromot is lehetne indítani a sepsiszentgyörgyi tévéhiány pótlásáért, akár úgy is, hogy kiköveteljük az Erdélyi Magyar Televíziótól a háromszéki stúdió felállítását. Milyen szerencsések a hargitaiak: van náluk Duna-kirendeltség meg EMTV-stúdió is, és vannak adások, elég gyakran, amelyek a szomszédaink mindennapjairól tudósítanak. Jót is, rosszat is. Mi bajuk velünk, hogy ránk nem gondolnak? Az előzőekben említett találkozóra annak kapcsán került sor, hogy Szalló László özvegye nagylelkűen felajánlotta a kismúzeumnak néhai férje teljes tévés hagyatékát. Ha csak annyi történnék, hogy időnként levetítenének régi filmkockákat, az is megérné, hogy akiktől függ, elgondolkozzanak a sepsiszentgyörgyi tévézés jövőjéről. A kézdivásárhelyiek immár nem csupán helybeli érdeklődőkhöz szólnak, de műsoraikat követhetik az UPC kábelhálózat előfizetői is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!