
Emlékeznek még a Mopaco tulajdonosára, Bige Lászlóra (fotónkon)? Kedden egy magyarországi ügyészség letartóztatta. Azt kérik, ne engedjék szabadon, 5-10 év börtön fenyegeti.
2020. december 18., 00:252020. december 18., 00:25
800 millió forintos vesztegetéssel gyanúsítanak egy nyíregyházai vállalkozót – erről adott ki közleményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. A közleményben nem nevesítik, de az ügy részletei alapján egyértelmű, hogy az 58 éves Bige Lászlóról van szó.
Az ügyészség azzal gyanúsítja: a műtrágya eladásában érdekelt vegyipari vállalkozó éveken át arra adott utasítást, hogy nagy mennyiségben minősítsenek selejtesnek olyan termékeket, amelyek valójában jók voltak, de így csökkentett áron adták el azokat a kereskedőknek. A kereskedők aztán piaci vagy ahhoz közeli áron tudták értékesíteni a termékeket.
Az egyik kereskedő cég vezetőjével arról is megállapodott a vállalkozó, hogy a valótlanul selejtesnek minősített termék értékesítése után a vételár egy részét készpénzben visszakapja. Összesen több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt vett át, és közel 2 milliárd forinttal károsította meg a saját cégét – írja az ügyészség. A közlemény szerint indítványozták a gyanúsított letartóztatását, mert a bűncselekmény büntetési tétele 5 és 10 év közötti szabadságvesztés, és fennáll a szökés vagy a tanúk befolyásolásának veszélye.
A Nagyváradról az anyaországba már 1984-ben áttelepült Bige László 2013-ban a második, két évvel később az ötödik leggazdagabb ember volt Magyarországon a Forbes magazin magyar kiadása szerint. A Péti Nitrogénművek és a Bige Holding tulajdonosának vagyonát akkor több mint 100, jelenleg több mint 200 milliárd forintra becsülik. A ’89-es fordulatot követően Romániában is több céget alapított, illetve több társaságban szerzett többségi tulajdonrészt (és többek között Kommandón területeket, ingatlanokat), amelyek szépen gyarapították vagyonát, bár a malomiparban érdekelt sepsiszentgyörgyi Mopaco Rt. főleg sok nehézséget és összességben inkább kudarcot hozott. 2013 áprilisában aztán be is jelentették, hogy megyeszékhelyi, kovásznai és szentivánlaborfalvi munkapontjairól 94 alkalmazottjából 85-öt kénytelen elbocsátani.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!