Előrelépés a mezőgazdaságban

A Szép Béla állattenyésztő mérnök vezette, baróti székhelyű Baragro Consult cég 2021 tavaszán és őszén 55, a fiatal gazdák megtelepedését és a kisgazdaságok fejlesztését célzó mezőgazdasági pályázatot nyújtott be a Vidékfejlesztési Alaphoz.

Böjte Ferenc

2022. január 05., 00:052022. január 05., 00:05

– Tavasszal a külföldön mezőgazdaságban dolgozó fiatalok itthoni megtelepedését segítettük – mondta el lapunknak a szakember, hozzáfűzve, hogy a megyében benyújtott és megnyert 14 projektből nyolc erdővidéki fiataloknak segít gazdaságuk elindításában.


– Ezekből a pályázatokból az Erdővidékre érkezett pénz 320 ezer euró. A támogatásokból többségében növénytermesztő gazdaságokat építenek ki ifjaink, mindössze két szárazajtai fiatal fogott állattenyésztésbe – részletezte.


A pályázati feltétel szerint a pályázó hat évig nem vállalhat külföldi munkát, amennyiben munkát vállal a gazdálkodás mellett, nem lehet 75 kilométerrel távolabb gazdaságától.


– Ősszel az itthon élő fiatal gazdák megtelepedését célzó pályázati kiírásra 1.390.000 euró értékben készítettünk pályázatokat erdővidéki gazdáknak. Az első kör eredményei már megvannak, 14 pályázatunk nyert, ezáltal összesen 890 ezer euró támogatás érkezik Erdővidékre. A második körben beadott pályázatok értékelése még folyamatban van – nyugtázta a pályázatíró.


Erdővidék pályázati felzárkózását jelzi az az örvendetes tény, hogy az első körben országos szinten beadott és megnyert 282 pályázatból az első helyezett Varga Szilárd erdőfülei fiatalember pályázata, és az első tízben szerepel az eredménytáblán Keresztes Béla és Benkő János Kisbaconból.


– A kisbaconi jó eredményeket alátámasztja az a tény, hogy a faluban vannak közösség-összetartó, kezdeményező emberek, akiknek hála, tetten érhető a haladás, szemben például Baróttal, ahol inkább a széthúzás, a merevség és a bizalmatlanság a mérvadó – mutatott rá Szép Béla, mikor arról kérdeztük, mégis melyik erdővidéki település jár elöl a pályázásban. Jelenleg azon dolgoznak, hogy Barótot ebből a szempontból is kimozdítsák a holtpontról.


– Pályázati sikereink túlmutatnak azon, hogy pályázóink több kritériumnál is maximum pontot értek el. Jelzik fiatal gazdáink elméleti felkészülését is, hiszen a nagyon magas pontszámot elérő fiatalok a mezőgazdaságban vagy a mezőgazdasággal rokon szakmákban szerezték meg felsőfokú oklevelüket, így reménykedni lehet abban, hogy ez a nemzedék felkészülve és további tudásvággyal, az új technológiákra és eljárásokra nyitottan, környezetbarát szemléletben fogja gazdaságát vezetni és fejleszteni a következő években – értékelte az elért eredményeket Szép Béla, hangoztatva tovább, hogy ősszel a kisgazdaságok fejlesztését célozva összesen 21 pályázatot nyújtottak be 315 ezer euró értékben. Ezen pályázatok értékelése folyamatban van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés