Elő a távcsővel!

A legtöbb vándormadár már úton van, elsők között indultak el a gólyák, még augusztus elején, szeptemberben a fecskék is útra keltek.

2020. október 02., 00:172020. október 02., 00:17

Nálunk már nem lehet látni fecskét, ami nem jelenti azt, hogy itt-ott még nem fordulhat elő egy-egy lemaradt példányt, de azért a napsütéses hosszú ősznek sokan örvendenénk.

A gólyákból is maradnak vissza, nem vonulnak el, aminek több oka is lehet. Vannak olyan példányok, amelyek kitanultak, és nem mennek neki a számos veszélyt rejtegető hosszú útnak, inkább kockáztatnak, és itthon maradnak. Az utóbbi enyhe teleken minden megpróbáltatás nélkül áttelelhettek, és ezt megtanulják, s így nagyobb eséllyel élik túl a telet, mint a vándorutat. Vannak példányok, melyek megsérülnek, emiatt nem tudnak elrepülni, másoknak rossz az erőnlétük, emiatt nem indulnak el a hosszú útra. Naphosszat a mezőkön tartózkodnak, hiszen van még eleség bőven, csak estére jönnek be lakott területekre, de egyesek a határban maradnak, és a magas fákon alusznak.

Október első hétvégéjén Európai Madármegfigyelő Napok vannak, remek alkalom arra, hogy aki teheti, kisétáljon a természetbe, távcsővel a kezében, és megfigyelje a madarakat. Vizes élőhelyeken nagyobb a madármozgás, ilyenkor, madárvonulás idején igazi ritkaságok is szem elé kerülhetnek, de az is meglehet, hogy épp egy vissza maradt gólya kerül a távcső elé.

Az Európai Madármegfigyelő Napokat a madártani szervezetek világszövetsége a BirdLife International indította útjára 1993-ban, amin bárki részt vehet, aki szeret természetben járni, és szereti a madarakat. A rendezvény egyben verseny is az európai államok között. A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat és természetesen a legmagasabb számokat elérők a nyertesek. Jelentkezni, regisztrálni a Román Ornitológiai Szövetség (SOR) honlapján lehet. Napos időt, jó madarászást!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés