
A legfőbb ügyészség szerdán közölte, hogy egyelőre ismeretlen tettes ellen előzetes vizsgálatot indított Traian Băsescunak a választási hatósághoz korábban többször benyújtott felelősségi nyilatkozatai ügyében.
2020. december 16., 16:442020. december 16., 16:44
Băsescu ellen feljelentést tett júliusban egy újságírói oknyomozó csoport, amely folyamatosan bírálta a volt elnököt. Azt kérték az ügyészségtől, hogy indítson eljárást Băsescu ellen, aki szerintük hamisan állított ki saját felelősségre nyilatkozatot arról, hogy nem volt besúgó 1989 előtt.
A román törvények szerint ugyanis csak olyan személyek indulhatnak a választásokon, akik nem voltak besúgók 1989 előtt, és nem szervezte be őket a kommunista titkosszolgálat, a hírhedt Securitate. Minden jelölt köteles egy saját felelősségű nyilatkozatban kijelenteni ezt, és be kell nyújtania a választási hatósághoz a jelölési aktacsomóval együtt. A feljelentők emlékeztettek arra, hogy Băsescu a 2004-es és 2009-es elnökválasztáskor is ilyen nyilatkozatot nyújtott be a választási hatósághoz, akárcsak 2016-ban a parlamenti és 2019-ben az európai parlamenti választáskor.
A legfőbb ügyészség annyit közölt, hogy egyelőre ismeretlen tettes ellen eljárást indít, és megvizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény.
A Securitate Irattárát Tanulmányozó Bizottság (CNSAS) 2019 májusában állapította meg, hogy Băsescu a Securitate besúgója volt. A volt elnök ezt folyamatosan tagadta, és megtámadta a bíróságon az átvilágító testület döntését, de tavaly szeptemberben a bíróságon is elvesztette a jogi küzdelmet.
A CNSAS "újonnan feltárt dokumentumok alapján" megállapította, hogy Băsescut a Securitate már diákkorában, 1972-ben beszervezte, amikor elkezdte tanulmányait a tengerészeti egyetemen, s később Petrov fedőnév alatt írt jelentéseket. Két ilyen dokumentumot is találtak, amelyben Băsescu két volt kollégájáról írt elmarasztaló jelentést, egyikük emiatt nem kapott meg egy külföldi kiküldetést tengerészként.
Băsescu 2004 és 2014 között volt Románia elnöke, ezt követően megalapította a Népi Mozgalom Pártot (PMP), amelynek színeiben előbb szenátor lett, majd 2019-ben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert. Pártja a december 6-i romániai parlamenti választáson kiesett a parlamentből.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!