Élj a lehetőséggel!

Egy idegen nyelv elsajátítása nem egyszerű feladat, hiszen nem csupán magát a nyelvtani szerkezetet kell megtanulni, a nyelv magában hordozza beszélői gondolkodásmódját, kultúráját. Székely Imolával, a Bod Péter Tanítóképző német szakos tanárnőjével beszélgettünk erről.

Tamás Réka

2020. augusztus 05., 00:262020. augusztus 05., 00:26

– Hogyan emlékszik vissza, mindig is könnyen ment a nyelvtanulás?

– Nyolcévesen kezdtem német nyelvet tanulni, heti két órában. Nem mondhatnám, hogy szerelem volt első látásra: az első felmérőm mindössze egy szomorú négyesre sikerült. Mosolyognom kell akkori önmagamon, de maximalista gyermek voltam, bántott az eset. Épp annyira, hogy eldöntöttem, kerül, amibe kerül, ezt a furcsa nyelvet megtanulom. Azóta tanulom, és lassan 11 éve próbálom továbbadni, s valahányszor kilencedikes diákjaim szóvá teszik, hogy nehéz ez a furcsa nyelv, megértem őket, nyolcéves önmagam jut eszembe.

– Végül miért a németre esett a választás?

– Ami az elején egy rossz jegy miatt indult, később egyre több sikerélményt adott. Tanulmányaimat filológia szakon folytattam, és a líceumi évek alatt a kedvenc tantárgyam mindvégig a német volt. Versenyekre jártam, önállóan is egyre többet foglalkoztam a némettel. Végzősként nem az volt a kérdésem, hogy mit tanuljak a továbbiakban, hanem hogy hol tanulhatom tovább a németet. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem németnyelv-szakán szereztem egyetemi diplomát.

– Mit gondol, mi a könnyű nyelvtanulás titka?

– Nem tudok munkamentes csodamódszert ajánlani, ez is sok időt és kitartást igényel. Folyamatos beszédet, sok kommunikációt, idegen nyelven zajló interakciót. Sokat segíthetnek az idegen nyelvű csatornák, filmek, ha idegen nyelvű könyveket olvasunk, zenét hallgatunk. A jó hír az, hogy manapság ezek mindössze egy kattintásnyira vannak tőlünk. Ha tényleg akarunk tanulni, számtalan segítségre számíthatunk. Természetesen, más a felállás, ha a nyelvet anyanyelvi közegben tanuljuk, ha „vele, benne élünk”. Ez a legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a tanulásnak. Pár hónap külföldön csodákra képes.

– Ön hogyan tanítja a német nyelvet? Elég sok diáktól hallottam, hogy önnel egyszerű a nyelvtanulás.

– Pontosítanék: nem velem egyszerű a nyelvtanulás, az évek alatt rengeteg jó diákkal volt szerencsém együtt dolgozni. Szívesen tanítottam őket, mert akartak tanulni. Kölcsönösen motiváltuk egymást, versenyekre jártunk, dolgoztunk. Volt diákjaim közül néhányan németet tanultak tovább itthoni egyetemeken, de akadnak olyanok is, akik Németországban képezték tovább magukat középiskola után, munkát találtak, és ott érvényesültek. Meggyőződésem, hogy csak akkor van értelme a nyelvtanulásnak, ha ezáltal a konkrét szituációkban helyt tud majd állni a diák, ha itthon vagy külföldön egyaránt segítségére lesz az, amit megtanult. Szeretem a következetességet, és szeretek logikusan építeni. Közös munkánk elején mindig felmérem a diákjaimat, célokat tűzök ki, és próbálom azokat lépésről lépésre haladva elérni.

– Mit szeret a tanításban?

– Ha a saját gyerekeimnek megtanítok valamit, és utána „előadják magukat”, büszkeséggel tölt el. Az iskolában ugyanez van. Kicsit az én gyerekem is lesz minden diákom, és ha egy-egy élet adta helyzetben majd a tőlem tanultak által „el(ő) tudja adni magát”, boldogulni tud, volt értelme a munkámnak. Az évek alatt közösen egymásra építhetünk dolgokat, és kitartással eredményt érhetünk el – én ezért szeretek tanítani.

– Mit tanácsolna a fiataloknak nyelvtanulás terén?

– Manapság az idegen nyelv nem egy plusz tantárgy, hanem véleményem szerint az egyik legfontosabb. Kifizetődő és nyereséges befektetés. Sok állásnál már alapvető elvárásnak számít az idegen nyelv ismerete, arról nem is beszélve, hogy külföldi boldogulásunk során elengedhetetlen. Aki nyelveket beszél, az előtt világok nyílnak meg, ezért a tanácsom: élj a lehetőséggel!  

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés