
Életének 80. évében szombaton elhunyt Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész, kritikus és szerkesztő, a kolozsvári Korunk folyóirat volt főszerkesztője – közölte az elhunyt családja az MTI-vel.
2017. július 24., 00:192017. július 24., 00:19
Életének 80. évében szombaton elhunyt Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész, kritikus és szerkesztő, a kolozsvári Korunk folyóirat volt főszerkesztője – közölte az elhunyt családja az MTI-vel.
Kántor Lajos 1937-ben született, szülővárosában, a kolozsvári református kollégiumban kezdte középiskolai tanulmányait, ennek utódjában, a 2. számú Fiúközépiskolában érettségizett 1954-ben. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, 1979-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen doktorált. 1959-től a kolozsvári Korunk folyóirat irodalmi szerkesztője, 1963-tól a művészeti rovat vezetője is, valamint a Korunk Galéria irányítója. Az 1989-es fordulat után bekapcsolódott az RMDSZ munkájába, és a Korunk főszerkesztői teendőit látta el 2008-ig. 1993-ban megválasztották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnökévé, 2013-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Haláláig a Kolozsvár Társaság elnöke volt.
Kritikáit, irodalmi publicisztikáját az Utunk, az Igaz Szó, A Hét, a România Literară, a Gazeta Literară, valamint a Steaua közölte. Tanulmányai a Korunk, a Valóság, a Kortárs, az Új Írás, a Napjaink, a Tiszatáj, a Nagyvilág, az Élet és Irodalom, az Irodalomtörténeti Közlemények, az Irodalmi Szemle, a Híd, az Új Symposion folyóiratok hasábjain, valamint napilapokban jelentek meg.
Csaknem hetven önálló, illetve általa szerkesztett kötete jelent meg. Kántor Lajos több díj birtokosa, egyebek mellett 1992-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal, 1998-ban József Attila-díjjal, 1999-ben Pro Literatura díjjal, 2004-ben Széchenyi-díjjal, 2012-ben Látó nívódíjjal, 2015-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!