
A házasodási kedv kerékkötői lettek a jelenleg is érvényes rendezvényszervezésre vonatkozó megszorítások, ez azt is jelenti, hogy az év elejének sepsiszentgyörgyi eseményei közül most hiányozni fog a nagy látogatottsággal bíró Sepsi Wedding Esküvő Expó is.
2021. január 20., 00:072021. január 20., 00:07
Csak elhalasztják, de nem mondanak le róla, hiszen azok a vállalkozók, akik a nagy napon szerephez jutnak – menyasszonyi ruhával, étellel, itallal, dekorációval, virággal, tortával, zenével, fotó-videóval, stb. – a 2020-as évet újratervezéssel, kreatív ötleteléssel próbálták hasznossá tenni, és alig várják, hogy megmutassák magukat – adtak választ kérdésünkre a keddi sajtótájékoztatón a szervezők, az Event Factory rendezvényszervező cég képviselői és Bedő Andor fotográfus, a Weddingers esküvői szolgáltatói közösség tagja.
Mint Zsigmond Zsuzsannától, az Event Factory cég szóvivőjétől megtudtuk, tekintve, hogy a közelmúlt és a jelen is mennyi bizonytalanságot tartogat, és hogy egy jó esküvői kiállítás megszervezése minimum hat hónapos munkát jelent, idén novemberben szándékoznak megrendezni azt. Tavaly ilyenkor közel 1200 látogatót regisztráltak, több mint 70 cég vett részt, és aki kilátogatott a Sepsi Arénába, azt sikerült több órára is ott tartani a különböző bemutatókkal, műsorokkal. Azt, hogy 24 órás próbaházasságot köthetnek a fiatalok, tavaly 10 pár próbálta ki, de a rendezők innovatív ötletét még egy budapesti kiállításon is felhasználták, továbbfejlesztették, erre igen büszke Szabó Kinga.
Annak ellenére, hogy nagyon rossz évük volt a rendezvényszervezőknek és egyéb szolgáltatóknak, akik profi módon űzték – akár mellékállásban – a foglalkozásukat és belefektettek a tanulásba, nem lettek-lesznek „pályaelhagyók”, hiszen befektetésüket nem hagyják majd veszni – véli Bedő Andor.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!