
Jóváhagyta szerdai ülésén a kormány azt a jogszabályt, amely 2300 lejben szabja meg a bruttó minimálbér összegét 2021-re - jelentette be a miniszterelnök.
2021. január 13., 15:542021. január 13., 15:54
Florin Cîţu rámutatott, a kormány által korábban bejelentetteknek megfelelően a 2020-as infláció, illetve a 2021-re előre vetített inflációs ráta feletti mértékben, 3 százalékkal nő a minimálbér ebben az évben.
"Az emelés természetesen már január 1-jétől érvényes, hiszen a januári béreket februárban fizetik ki, tehát van idő alkalmazni" - fogalmazott a kormányfő.
Románia 2020-ban nem engedhetett meg magának egy negyven százalékos nyugdíjemelést, és ugyanez érvényes az idei esztendőre is; a nyugdíjak a jelenlegi kormány által felvállalt ütemterv szerint nőnek majd - jelentette ki Florin Cîţu.
A kormányfő az alkotmánybíróság szerdai döntésére reagált ezzel, amellyel a taláros testület elutasította a kormány beadványát, és alkotmányosnak ítélte a nyugdíjpont értékének 40 százalékos emelését előíró törvényt.
"Románia ezt nem engedhette meg magának tavaly, és nem engedheti meg magának 2020-ban sem" - nyomatékosította a kormányfő.
Florin Cîţu hozzátette, a szóban forgó jogszabály most az államfőhöz kerül, aki vagy visszaküldi a parlamentnek újbóli megfontolásra, vagy kihirdeti. "Majd meglátjuk, melyik változat mellett dönt. A kormánykoalíció már felvállalt egy nyugdíjemelési ütemtervet. Növelni fogjuk a nyugdíjakat, de az általunk megszabott ütemterv szerint" - fogalmazott.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!