
Kemény hangvételű nyilatkozatban bírálta Ferenc pápa az Európai Uniót, miután az Európai Bizottság egy munkadokumentuma azt javasolta, tiltsák ki a hivatali kommunikációból a karácsony kifejezést.
2021. december 08., 11:242021. december 08., 11:24
A katolikus egyházfő ciprusi és görögországi látogatása után újságíróknak azt mondta a történtekkel kapcsolatban.
"A történelemben már annyi diktatúra próbált így cselekedni. Gondoljunk csak Napóleonra. Gondoljunk a náci diktatúrára, valamint a kommunistákra" - mondta Ferenc pápa.
Szerinte a történelem során egyik ilyen „anakronizmus” sem működött. Úgy fogalmazott, az Európai Uniónak óvatosnak kell lennie, nem léphet az ideológiai gyarmatosítás útjára, mert ez megosztja az országokat és bukásra ítéli az uniót.
Kijelentette azt is, hogy az EU-nak tiszteletben kellene tartania a tagországok belső struktúráit, azok sokszínűségét és nem szabadna megpróbálnia egységesíteni őket.
"Veszélyes, ha van egy szuperhatalom, amely gazdasági, kulturális és szociális értelemben is diktál a többi országnak” – érvelt a katolikus egyházfő.
(VaticanNews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!